Ezért nem olyan válogatósak egyesek

Aki máshogy látja a színeket, nem undorodik az új ízektől.

Julia Child "A francia séf" című sorozatának hetedik évada, az első színesben sugárzott tévésorozat, megmutatta, hogy a színek hogyan változtatják meg az ételek élményét. Míg Child fekete-fehérben elbűvölte a közönséget, a „Bouillabaisse à la Marseillaise” színesben történő bemutatása segített az élményt a puszta szórakoztatásból ínycsiklandóvá emelni – írja a Live Science.

válogatós, undor, válogat, undorodik
A színtévesztő, színvak emberek nyitottabbak az új ízekre. Fotó: Getty Images

A színek az ételek felismerését is segítik

Aki a világot korlátozott színpalettával szemléli, az új ételekkel szembeni érzelmi alapú ellenállást nem éli meg olyan erőteljesen – összegzi szichológus, aki a vizuális képességeket tanulmányozza. Munkája során az ételek felismerésében mutatkozó egyéni különbségeket vizsgáló véletlenszerű kutatás során felfedezte a színek egyedülálló szerepét az ételekre adott érzelmi reakciókban.

Kutatótársaival együtt először arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek mennyire különböznek egymástól az ételek felismerésének képességében. Tesztjeikben arra kérték az önkéntes résztvevőket, hogy bizonyos ételek képeit ahhoz hasonlókkal hasonlítsák össze, illetve találják meg a furcsa ételt a többi között. Az eredmények nagymértékben különböztek attól függően, ki adta a válaszokat. Előfeltevésük szerint ez a változatosság összefügghet az emberek új ételekhez való hozzáállásával. Ahogy azt előre gondolták, kiderült: a válogatós evők a legrosszabb eredményt érték el az ételfelismerési tesztekben.

Akik szürkében látnak, több új ízt vállalnak be

Mivel a színek nagyban hozzájárulnak az ételek felismeréséhez, a kutatócsoport szürkeárnyalatos ételképekkel is megismételte a kísérletet. Az eredmények nem érték váratlanul a kutatókat: a színek blokkolásával az ételneofóbiások – vagyis akik ódzkodnak az új ízektől vagy válogatósok – így már nem értek el rosszabb eredményt a kalandvágyó evőknél. Vagyis színek nélkül mindannyian nehezebben ismerjük fel az ételeket.

Ha kíváncsi vagy, itt megnézheted, milyen érzés színtévesztőnek lenni.

Ezután megvizsgálták, hogy a színvakságban, színtévesztésben érintettek mennyire ismerik fel az ételeket, illetve mennyire hajlandóak új ízeket kipróbálni. Az eredmény ezek után nem volt meglepő: akik nem, vagy nem olyan élénken látják a színeket, azok kevésbé voltak ételneofóbiásak, így jóval ritkábban számoltak is be ételundorról. Úgy tűnik tehát, hogy a világ korlátozott színpalettával való szemlélése enyhíti az új ételekkel szembeni érzelmi alapú ellenállást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!