Egymilliárd szagot tudunk megkülönböztetni

A legújabb kutatási eredmények szerint az emberek szaglása sokkal jobb, mint azt korábban gondoltuk, a kellemetlen szagokat elfedő rendszeres tisztálkodás és hűtőszekrény-használat miatt azonban ma már ez az érzékszervünk szinte teljesen háttérbe szorult.

Hány féle szagot bírunk megkülönböztetni?

A szakértők korábban úgy vélték, az emberek nagyjából 10 ezer szagot képesek megkülönböztetni, most azonban úgy tűnik, hogy valójában közel egymilliárdot. A tudósok meg vannak győződve róla, hogy szaglásunk majdnem olyan fejlett, mint az állatoké, de mivel a szagokat gyakran elfedik a modern technológia eszközei, már nem figyelünk oda annyira rájuk, és emiatt sok fontos információ elveszik.

"Az emberek nem vesztették el a szaglásukat, csak már elfelejtették, hogy milyen jól működik ez az érzékszervük , mivel szinte soha nem használják ki teljesen" - nyilatkozta dr. Leslie Vosshall, a Rockefeller Egyetem munkatársa. "A vizsgálati eredményeink alapján egyértelmű, hogy az emberi szaglás sokkal többre képes, mint azt korábban gondoltuk."

A felegyenesedett testtartás miatt természetesen orrunk is távolabb került a szagok elsődleges forrásától, a talajtól. Ezen kívül a modern ember igyekszik a kellemetlen szagokat elkendőzni mindenféle parfümökkel , légfrissítőkkel és dezodorokkal. A tudósok szerint ennek köszönhető elsősorban, hogy a szaglás jóval kevésbé fontos manapság, mint mondjuk a látás, vagy a hallás. Ennek ellenére a szagok mégis nagyon nagy szerepet játszanak az életünkben, még ha tudatosan ezt nem vesszük észre. A különböző illatok például mind a veszélyhelyzetek érzékelésében, mind a párválasztásban fontos szerepet játszanak.

Alulbecsültük szaglószervünket (Fotó: Europress)

Alulbecsültük szaglószervünket (Fotó: Europress)

Az emberi szaglás jóval fejlettebb, mint gondoltuk

"Vannak olyan emberek, akiknek az illatát kellemesebbnek találjuk a többinél, ez pedig a vonzalom egyértelmű jele - nyilatkozta dr. Craig Roberts, a Stirling Egyetem pszichológus szakértője - A szaglószervünk jóval összetettebb és finomabb szerkezet , mint gondoljuk." A vizsgálatok során a tudósok 128 különböző illatmolekulát használtak fel, amiből mintánként maximum 30-at kevertek össze. A résztvevőknek egyszerre három mintát mutattak, amiből kettő azonos volt, egy pedig némileg eltért a többitől. A feladat az volt, hogy ezt az egy különbözőt kiválasszák.

Az eredmények szerint az átlagos szaglással rendelkező résztvevők akkor voltak képesek megkülönböztetni egymástól a mintákat, ha a két illatkeverék molekuláinak legalább a fele különbözött. Ebből a tudósok kiszámolták, hogy a 128 illatminta esetén a lehetséges, még felismert kombinációk száma megközelíti az egymilliárdot. "Ebből is látszik, hogy az emberi szaglás jóval fejlettebb, mint azt korábban gondoltuk - nyilatkozta dr. Andreas Keller, a Rockefeller Laboratórium munkatársa - Egyszerűen csak nem használjuk ki a mindennapok során." A kutatás részletes leírása a Science című tudományos szaklapban olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!