Beszédzavar kezelésén dolgoznak magyar kutatók

Artikulációs zavarban szenvedőket segítő megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen.

Betegség vagy akár baleset következtében kialakuló artikulációs zavarban, dizartriában szenvedőket segítő megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Az intézmény közleménye szerint a dizartria olyan beszédprobléma , amely mások számára szinte érthetetlenné teszi az érintettek beszédét, ami az életminőségükre is súlyos hatást gyakorol.

Hangunkból felismerhető a depresszió A depresszió meglétét, sőt, annak mértékét is képes megállapítani beszédmintánkból az az automatikus rendszer, amelyet a BME TMIT Beszédakusztikai Laboratóriumában fejlesztettek ki néhány éve.

Lehetetlenné teszi a társas interakciókat

Ivaskó Lívia, az SZTE docense, a projekt vezetője úgy fogalmazott, a dizartriában szenvedők pontosan tudják, hogy mit szeretnének mondani, de nem képesek úgy megformálni a szavaikat, hogy az a hallgatóság számára jól érthető legyen. Emiatt a veszteség miatt nehéz számukra a társas interakció a mindennapok során, de ez okból akár a munkahelyüket is elveszíthetik.

A betegséggel küzdők számára az alapvető kommunikáció is nehézségekbe ütközik. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A betegséggel küzdők számára az alapvető kommunikáció is nehézségekbe ütközik. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

A szegedi kutatók nekik szeretnének segíteni egy olyan alkalmazással, amely a páciensek beszédmintáit alakítaná át érthető beszéddé. A gépi tanuláson alapuló megoldáshoz nagyon sok hangmintára van szükség. Minél több a minta, annál pontosabb átalakítást tud majd végrehajtani az alkalmazás. Az érintettek körében végzett felmérésekből kiderült, hogy a legtöbben örülnének annak, ha a saját hangjuk lenne az, amin megszólalhatnak vagy kifejezhetik gondolataikat.

Ivaskó Lívia szerint a projekt segíthet az ezzel a problémával küzdőknek, hogy sikeresebbek legyenek a társadalmi kapcsolataikban, a magánéletben és a munkájukban. Ha a kommunikációs helyzetekben jobban boldogulnak, akkor az életminőségük is javulni fog, és többen lesznek képesek az önállóbb életvitelre. A projekt interdiszciplináris szemléletben valósul meg, nyelvészek mellett informatikusok, orvosok, logopédusok is részt vesznek a közös kutatásban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!