Mint azt előzőleg megírtuk, a Rocky IV. Ivan Dragója és számos más hollywoodi akciófilm sztárja maga jelentkezett be közösségimédia-oldalán egy Los Angeles-i klinikáról november végén, hogy tudassa a jó hírt követőivel: végleg sikerült elpusztítani a rosszindulatú elváltozásokat a szervezetében. Először 2015-ben fedeztek fel egy tumort az egyik veséjében, majd a diagnózist követő kontrollvizsgálatok évekig azt mutatták, hogy állapota nem romlik számottevően. Egészen 2020-ig, amikor hirtelen rosszabbra fordult a helyzet. A ma 67 éves Lundgrent elkezdték refluxos panaszok gyötörni, ezért újra felkereste orvosát. Az akkor elvégzett MR-vizsgálat pedig további daganatokat mutatott ki a hasüregében, majd később a májában is.
Noha ekkor legfeljebb két-három évet jósolt neki a kezelőorvos, a sztár úgy döntött, nem törődik bele a sorsába. Másodvéleményt kért egy másik orvostól, aki – miután újra felmérte az állapotát – gyógyszeres kezelést javasolt a tumorok méretének csökkentése céljából. A váltás lehetővé tette, hogy a filmsztár folytassa karrierjét, így szerepelhetett a Feláldozhatók 4., illetve az Aquaman és az Elveszett Királyság forgatásán is. Közelmúltbeli bejelentése pedig arról tanúskodik, hogy egészségi állapota pozitív fordulatot vett, és az eleinte végzetesnek hitt betegséget mégis sikerült legyőznie. Ugyanakkor ez felvet egy fontos kérdést: vajon mennyi az esélye általában véve, hogy egy végstádiumú rákbeteg meggyógyuljon? Justin Stebbing onkológus, az Anglia Ruskin Egyetem professzora erre kereste a választ a The Conversation oldalán most megjelent cikkében.
Atipikus eset
Stebbing is egyetért abban, hogy Lundgren története sokak számára inspiráló lehet. Ezzel együtt gyógyulása közel sem mondható tipikusnak, pontosabban az előrehaladott stádiumú rákbetegek zöme nem ennyire szerencsés. Ugyanakkor a szakember arra is rámutat, hogy a betegek prognózisát sem minden esetben tudják pontosan felállítani az orvosok, hiszen rendkívül komplex kérdésről van szó. Egy 2017-ben publikált tudományos elemzés például arra a következtetésre jutott, hogy a szakemberek hajlamosak túl óvatosan megbecsülni, mennyi ideje lehet hátra gyógyíthatatlan beteg pácienseiknek. Pontosabban az esetek 54 százalékában a betegek hosszabb ideig élnek, mint az az előrejelzések alapján várható lenne.
Mindehhez hozzátartozik, hogy az onkológiai kezelések fejlődése, különös tekintettel az immunterápiákra, nagyon sok rákbeteg számára lényegesen kedvezőbb lehetőségeket teremt. Sokan hosszú ideig élhetnek a diagnózist követően, akik korábban valószínűleg hamar életüket vesztették volna. A veserák pedig kifejezetten érintett ebben, mivel általában jól reagál az új típusú kezelésekre. Ezzel együtt nem szabad elfelejteni, hogy a rosszindulatú daganatok és a betegek szervezete kezelésre adott reakciójának megjósolhatatlan természete eleve felülírhatja a kezdeti várakozásokat. Továbbá a rák akár évek, évtizedek múltán is kiújulhat, így a rákmentes jelző is félrevezető lehet.
Utóbbi kapcsán Stebbing azt írja, hogy sok esetben nem arról van szó, hogy ténylegesen eltűnne minden kóros sejt a szervezetből. Csupán azt, hogy a vizsgálat idején nem lehet rákos elváltozást azonosítani a beteg testében. Ezzel együtt néhány ráksejt lappangva megmaradhat, illetve előfordulhat, hogy a meglévő képalkotó diagnosztikai eszközök nem képesek kimutatni azokat. Később viszont aktiválódva újabb tumorok formálódhatnak belőlük.
Lundgren felépülése nem a véletlen szerencsén múlt
Összességében azért a végstádiumú daganatok félrediagnosztizálása viszonylag ritka probléma – legalábbis a legmodernebb diagnosztikai módszerekkel. Inkább az egészséges népesség körében végzett rákszűrő vizsgálatok terén fordulhat elő, hogy például észrevétlen marad egy apró elváltozás, de az olyan előrehaladott betegség esetén, mint amilyen Dolph Lundgrené is volt, kevésbé valószínű a téves diagnózis. A filmsztár váratlanul pozitív gyógyulása elsősorban nem is a téves prognózisnak tudható be Stebbing szerint, hanem az onkológiai kezelések terén bekövetkezett fejlődésnek. Az elmúlt években jelentős előrelépések történtek a célzott és immunterápiákban, amelyek drámaian javították megannyi rákbeteg esélyeit. „Napjainkban rendszeres láthatunk hosszú távú remissziókat az immunterápiával kezelt pácienseknél, de mint minden gyógyszer, az immunterápia is csak bizonyos típusú rákok esetében működik jól” – hangsúlyozta az onkológus szakorvos.
Kiemelte továbbá, hogy bár Lundgren esete mindenképpen jó hírt jelent, azonban az ilyen történeteket érdemes óvatosan kezelni. Nem minden rákbeteg számíthat hasonlóan kedvező kimenetelre előrehaladott stádiumú betegséggel, ráadásul olykor még a korábban hatékony onkológiai kezelések is csődöt mondhatnak egyes betegeknél. A svéd akciósztár esete Stebbing szerint sokkal inkább azt a tanulságot hordozza magában, hogy fontos másodvéleményt kérni, illetve utánajárni minden kezelési lehetőségnek, megőrizve a reményt még a legijesztőbb prognózis esetén is.
