Jótékonysági koncertet tartanak a leukémiás gyermekek támogatásáért

Jótékonysági koncertet ad a Broadway Stars Company a Budapesti Rendőr-Főkapitányság kórusával és a Készenléti Rendőrség zenekarával közösen február 28-án, szombaton este az Erzsébetligeti Színházban. Az est bevételével a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány támogatják.

Tóth Tamás, a Broadway Művészeti és Kulturális Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a koncerten a világslágerektől kezdve a táncdalokon és magyar musicaleken át a komolyabb kórusművekig minden műfajból felcsendülnek dallamok.

Az egyesület tavaly a filmzenék köré rendezett hasonló jótékonysági eseményt. Akkor a rendőrárvákat segítő ZóNa Alapítványt és a Tűzoltó utcai gyermekklinikát segítették megosztva, összesen egymillió forinttal. Tóth Tamás kiemelte, idén egy vidéken működő szervezet munkáját, a debreceni székhelyű Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogatják. Az egyesület elnöke hozzátette, a február végi koncert egy háromállomásos jótékonysági esemény záróprogramja.

Már a tavaly októberi gálájuk bevételének egy részét is az alapítványnak ajánlották fel, amivel a betegégből kigyógyult nehézsorsú családokat segítettek. Decemberben pedig adventi jótékonysági gálát szerveztek, ahová az érintett gyermekeket és családtagjait is meghívták és egy látogatást is szerveztek nekik az Országházban. A szervező kiemelte, a február 28-i előadáson a Broadway Stars Company hat szólistája mellett a Készenléti Rendőrség harmincfős zenekara és a Budapesti Rendőr-főkapitányság huszonöt tagú kórusa egy vidám és egyben szívhez szóló zenei kavalkádot mutat be az összefogás jegyében a humoros és lélekemelő dalokon keresztül. A jótékonysági örömzene koncertre a jegy.hu weboldalon válhatnak jegyet az érdeklődők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!