Ha volt rákbeteg a családban, ezért menj el szűrésre

Az egész országból felkereshetik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) onkológiai központját azok, akik családjában előfordult daganatos megbetegedés, és tartanak a rák öröklődésétől.

A rákos megbetegedések aránya világszerte riasztó ütemben növekszik. A daganatot okozó hibás géneket a betegek egy része családtagjaitól örökli, azaz akinek felmenői között volt rákbeteg, annak szervezetében nagyobb valószínűséggel alakul ki tumor.

„Öröklődő rákbetegségre utalhat, ha egyfajta daganattípus halmozottan fordul elő a családtagok között, vagy ha nagyon fiatal életkorban jelentkezik rosszindulatú daganat, illetve amennyiben egy embernél több különálló elváltozás is van. Leggyakrabban az emlőrák és a vastagbélrák öröklődik” – mutatott rá Bércesi Éva, a PTE Klinikai Központ (PTE KK) klinikai onkológusa az UnivTV-nek nyilatkozva. Hozzátette, fontos, hogy már huszonéves koruktól figyeljék azokat, akik felmenői között előfordultak rákbetegek, ugyanis „ha sikerül időben észrevenni a betegséget, az százszázalékosan gyógyítható; ma már nem kell belehalni egy rosszindulatú daganatba”.

Hadzsiev Kinga, a PTE KK Orvosi Genetikai Intézetének vezetője elmondta, a daganatok tíz százaléka az örökletesek közé tartozik, az esetleges betegek felkutatását pedig leegyszerűsíti, ha mindazok is részt vesznek genetikai vizsgálatokon, akik jelenleg rákban szenvednek. Ha ki tudnak mutatni egy – fokozott daganatkockázattal összefüggésbe hozható – génhibát, akkor ezt a még egészséges családtagoknál célzottan kutathatják, és így megelőzhetik a betegség kialakulását - emelte ki a szakember.

Genetikai tanácsadásra – előzetes időpontegyeztetés után – egész Magyarország területéről lehet jelentkezni. Minderről bővebb információt az Onkogenetikai Tanácsadó és Családszűrő Központ honlapján olvashatsz ide kattintva.

Borítókép: MTI/Sóki Tamás

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!