Ha ezeket eszed, nagyobb eséllyel leszel cukorbeteg

311 ember egészségi állapotát követték nyomon közel 11 éven keresztül, hogy kiderítsék, melyik ételek gyakori fogyasztás növeli, illetve melyik csökkenti a diabétesz kockázatát.

Összefüggés van a cukorbetegség és az ultrafeldolgozott ételek fogyasztása között – hívta fel Facebook-követői figyelmét a Rizikometer. Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó csapat egy friss tanulmányra hivatkozva állította ezt.

hamburger
Összefüggés van a cukorbetegség és az ultrafeldolgozott ételek fogyasztása között. Fotó: Getty Images

Nyolc ország több százezer lakóját vizsgálták

A szakértők 8 ország – Olaszország, Franciaország, Egyesült Királyság, Németország, Spanyolország, Dánia, Svédország és Hollandia – több mint 311 ezer állampolgárának egészségi állapotát követték nyomon egy vizsgálatsorozat keretében, mintegy 11 éven keresztül.

Meglepő összefüggésre derült fény

Mint kiderült, az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF) rendszeres fogyasztása esetén lényegesen nagyobb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata, mint a minimálisan feldolgozott (MPF) és a házilag készített ételeken alapuló étrend követése. Sőt: ez utóbbiak még a diabétesz megelőzéséhez is hozzájárulhatnak.

Az étrend összetételének elemzéséből kiderült, hogy a napi élelmiszerfogyasztásból minden 10 százaléknyi UPF a cukorbetegség előfordulásának 17 százalékos növekedésével jár, míg 10 százalékkal több MPF vagy főtt étel fogyasztása 6 és 8 százalék közötti csökkenést eredményez” – részletezték.

Az egyébként már korábban is kimutatták kutatások, hogy a készételek, a sós rágcsálnivalók, az állati eredetű élelmiszerek és a cukros italok növelik a diabétesz rizikóját. Ezek a megállapítások tehát nem új keletűek, csupán újabb megerősítést nyertek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka még nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és főként az ország déli felén, kétharmadán többfelé várható csapadék - zömmel eső, zápor. Hajnalban északnyugat felől az Észak-Dunántúlon - illetve kisebb területen északkeleten i - határozottabb felhőzetcsökkenés kezdődik. Az északias szél az éjszaka második felében a Dunántúlon már egyre többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű. Napközben kettős fronthatás dominál majd, ami sokak számára okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra