Tele van vörös folttal? Ez rózsahámlás!

A rózsahámlás igen gyakori bőrbetegség, amit sokszor a háziorvosok is gombás fertőzésnek néznek, és akként is kezelnek. Mik a jellemző tünetei, és hogyan kezelhetjük? Betegségek A-Z-ig rovatunk új szócikkéből kiderül.

Rózsahámlást jeleznek a vörös foltok?

Ha apró és halvány, vöröses, rózsaszínbe hajló, nem viszkető, hámló foltok, majd plakkok jelennek meg a bőrön, akkor bizony rózsahámlással van dolgunk .

Ez rózsahámlás, rózsahámlás bőrbetegség rózsaszín plakkok vörös foltok Betegségek A-Z
Ha ezt látja a bőrén, rózsahámlása lehet

A betegség oka nem ismert, de feltételezhető, hogy valamilyen vírusfertőzés (például Epstein-Barr-vírus) okozhatja. A feltételezések szerint a betegek a tünetek megjelenése előtt hetekkel eshetnek át ilyen fertőzéseken. Ebből adódóan maga a rózsahámlás már nem fertőző.

A rózsahámlás tünetei

A testfelületen apró és halvány, vöröses, rózsaszínbe hajló plakkok jelennek meg, először jellemzően egy nagyobb, ovális területen. Ez az úgynevezett anyafolt, ami akár hetekig is önmagában állhat valahol a törzsön. Ezt követően körülötte, számos egyéb területen alakulnak ki szélen hámló vöröses foltok , plakkok. Utóbbiak már kisebbek, eloszlásuk lehet fenyőfaalakú is.

A panasz jellemzően a törzs felső részére lokalizálódik, a gerincoszlop környékén, a törzs ahhoz közeli részein és a karon fordul elő gyakrabban.

A betegség küllemén kívül semmilyen panaszt nem okoz, nem viszket, nem fáj, a beteg közérzete jó. Tünete ettől függetlenül ijesztő, hiszen kiütésszerűen sok vörös plakk látható a testfelületen.

Hogyan kezeljük a rózsahámlást?

A betegség sokszor magától elmúlik. A bőrgyógyászok általában enyhe gyulladáscsökkentő krémeket, nem irritáló mosakodókrémeket adnak a betegségre.

A rózsahámlás kórlefolyásáról, gyógyulási esélyeiről mindent megtudhat a Betegségek A-Z-ig rovat Rózsahámlás szócikkéből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!