Már tinikben is kimutatható a napkárosodás

Egy speciális technikát alkalmazva a kutatók képesek már a középiskolás korú gyerekek körében is kimutatni a rejtett napkárosodás jeleit, amely a későbbiekben megnöveli a melanóma kialakulásának kockázatát.

Az új technológia segítségével nemcsak ki lehet szűrni a közvetlen napsugárzásra érzékeny fiatalokat, de a az UV-szint látványos megjelenítésének komoly elrettentő hatása is lehet a tizenévesekre nézve, akik meg vannak róla győződve, hogy a napozás és a rendszeres szoláriumhasználat egészséges szokás.

"A speciális eljárással készített UV-felvételek segítségével meg lehet tekinteni a kialakuló bőrrák szabad szemmel egyáltalán nem látható előjeleit, ezért a fotóknak komoly elrettentető hatásuk lehet a napimádó fiatalok körében" - mondta Dr. Robert Dellavalle, a Coloradói Egyetem denveri Rákkutató Központjának munkatársa, a tanulmány társszerzője. "Meglepő módon már a 12-13 éves fiatalok is látványos napkárosodásokat szenvednek a sok közvetlen napsugárzás következtében."

Dr. Ryan Gamble, a kutatás vezetője rámutatott, hogy a melanoma, vagyis a festéksejtes bőrrák minden ötvenedik amerikait érinti. Az UV fotózással láthatóvá válhatnak a puszta szemmel láthatatlan, de a bőrrák szempontjából különösen kockázatos, erősen pigmentált foltok a bőrön. A kutatók összesen 585 fiút és lányt vizsgáltak meg, akik a kutatás kezdetén 11-12 évesek voltak.

A résztvevőkről háromféle fényképet készítettek, egy hagyományos, egy úgynevezett kereszt-polarizált és egy UV technikával készült fotót. Az eredmények kielemzése során bebizonyosodott, hogy a korábban is ismert rizikófaktorok valóban megnövelik a melanoma kialakulásának valószínűségét.

Gamble és Dellavalle tanulmányának részletei a Journal of the American Academy of Dermatology című bőrgyógyászati szakfolyóirat legutóbbi számában jelentek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!