Megdőlt egy mítosz a repülőkről és a mogyoróallergiáról

Nem talált tudományos bizonyítékot egy frissen publikált elemzés a közkeletű feltevésre, miszerint a repülőgépek szellőzőrendszerein keresztül szétterjedhetnének a mogyoró allergénjei az utastérben, allergiás rohamot, akár anafilaxiát kiváltva az arra érzékeny utasoknál.

„A legfőbb üzenetünk az, hogy az embereknek nem kell aggódniuk amiatt, hogy milyen élelmiszerek kerülnek a levegőbe repülés közben. Nem találtunk bizonyítékot arra, hogy a mogyorószemcsék át tudnának jutni a repülőgépek utasterének szellőzőrendszerén, hogy aztán allergiás reakciót okozzanak. Ráadásul az ételallergiás emberek túlnyomó többsége eleve nem is reagál az aeroszolos táplálékrészecskékre, még akkor sem, ha amúgy nagyon kis mennyiségre is érzékenyek” – idézi az Imperial College London szerdai közleménye dr. Paul Turnert, az Archives of Disease in Childhood című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzőjét, az intézmény allergológus és immunológus professzorát.

kislány eszik a repülőgépen, közben mesét néz az üléskijelzőn
Az étkezőtálcák és az utasülések háttámláján lévő kijelzők kockázatosabbak, mint a szellőzőrendszer. Fotó: Getty Images

Hozzátette, elsősorban az összecsukható asztalkák és az utasülések háttámláján elhelyezett kijelzők hordoznak magukban veszélyt a mogyoróallergiásokra. Ha bárki mogyorófogyasztást követően érinti meg ezeket, a felületre felkerülő szennyeződés később egy másik utas kezére, onnan pedig a tápcsatornájába kerülhet. Vélhetően az így kialakuló reakciókat tulajdonítják az érintettek tévesen levegőben terjedő allergéneknek. Mindazonáltal a kockázat így is meglehetősen alacsony: az 1980-as évekbeli adatokig visszanyúló kutatás eredményei szerint a repülőutakon tízszer-százszor ritkábban alakulnak ki allegiás reakciók, mint lent a földön. Persze a tetemes különbségben az is szerepet játszhat, hogy az allergiás betegek a közkeletű tévhitek által is vezérelve lényegesen elővigyázatosabbak lehetnek utazás során, mint az egyszerű hétköznapokban.

Dr. Turner szerint a felületi szennyeződések veszélyét is mérsékelhetjük egy apró óvintézkedéssel: mielőtt leülnénk, töröljük körbe ülésünk környezetét. Egy fertőtlenítő törlőkendő vagy egy nedves törlőkendő is megteszi e célból, nem kell nagy takarításra gondolni. Ez jelentősen mérsékelheti mogyoróallergiásoknál az allergiás reakció kockázatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!