Így előzd meg, hogy gyereked mogyoróallergiás legyen

Meglepő eredményt hozott egy közelmúltbeli kutatás. Mint kiderült, lehetséges a mogyoróallergia kockázatának csökkentése, ráadásul nem mással, mint a korai mogyorófogyasztással.

Ha már csecsemőkortól kezdve kapnak mogyorót tartalmazó termékeket az öt év alatti gyerekek, akkor jelentősen kisebb eséllyel alakul ki náluk a későbbiekben mogyoróallergia – állítja egy kutatás, amelynek eredményeiről az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer is beszámolt.

Lehetséges a mogyoróallergia kockázatának csökkentése, ráadásul nem mással, mint a korai mogyorófogyasztással. Fotó: Getty Images
Lehetséges a mogyoróallergia kockázatának csökkentése, ráadásul nem mással, mint a korai mogyorófogyasztással. Fotó: Getty Images

Ezért éri meg korán bevezetni a mogyorót

A tudósok 508 gyermek egészségi állapotát monitorozták, egészen tinédzserkorukig, és a vizsgálat ideje alatt minden alany – vagy babák esetében a szülő – maga dönthette el, hogy fogyaszt-e földimogyorót vagy sem. Mint kiderült, 13 éves korukra 71 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki mogyoróallergia azoknál a gyerekeknél, akik négy és hat hónapos koruk között már rendszeresen ettek mogyoróvajat vagy mogyorós chips-et, mint azoknál, akik kerülték ezeket az ételeket.

A The Guardiannak nyilatkozó Gideon Lack, a londoni King's College gyermekallergiával foglalkozó professzora azt mondta, hogy a szülők gyakran óvakodnak attól, hogy már ilyen korán adjanak a gyermekeiknek mogyorót. Ma viszont már egyértelműen bizonyítást nyert, hogy ezzel hosszú távon megvédhetik a fiatalokat a földimogyoró-allergiával szemben. Hozzátette, mivel az ekcémás csecsemőknél nagyobb a mogyoróallergia kialakulásának kockázata, őket már négy hónapos koruktól ajánlott megismertetni ezzel az étellel, természetesen először csak pépesített formában, illetve később már puffasztott rágcsaként is. A szakértők azt ajánlják, hogy a csecsemőknek 4 hónapos kortól hetente háromszor adjanak a szülők egy-egy mokkáskanálnyi mogyoróvajat.

Földimogyoró-allergia: amikor egy puszi is halálos lehet
Csalánkiütés, arcdagadás, száj- és nyelvduzzanat, nyelési nehezítettség, légzési problémák – ezek a legsúlyosabb, életveszélyes allergiás reakció, az anafilaxia leggyakoribb tünetei. A panaszok a szervezet túlérzékenysége miatt lépnek fel, és szerencsétlen esetben akár halállal is végződhetnek. Sokaknál valamilyen étel, például földimogyoró váltja ki. Az érintetteknek és környezetüknek ilyenkor nagyon óvatosnak kell lenniük, hogy megelőzzék a komoly bajt. Egy anafilaxiás ételallergiás kislány édesanyjával beszélgettünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.