Rekordbírság: 29 milliót kell fizetnie az állatkínzó nőnek

A helyi önkormányzat, egy állatvédő szervezet és a Vas Vármegyei Kormányhivatal közös fellépésére volt szükség, hogy megmentsék az állatokat.

Magyarországon eddig nem látott mértékű, 29 millió forintos bírságot szabtak ki egy német nőre, illetve nyolc évre eltiltották az állattartástól, mert embertelen körülmények között tartott kutyákat és más állatokat. Az állatvédők és a hatóságok összehangolt akciója során százszámra mentettek ki állatokat, sokukra súlyosan elhanyagolt állapotban találtak Csöngén – írta meg az ATV.

A nő ingatlanján elképesztő állapotokat találtunk. Az állatok közül sokan alultápláltak, betegek voltak, és teljesen elhanyagolt környezetben éltek

– mondta Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője.

A német nő ellen állatkínzás miatt rendőrségi nyomozás is zajlik. Jelenleg előzetes letartóztatásban van Szlovéniában, és várhatóan február elején adják át a magyar hatóságoknak. A gigabírság mellett akár letöltendő szabadságvesztést is kiszabhatnak rá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!