Új program indul, börtönbe zárják a menhelyi kutyákat

Menhelyi kutyák kerülnek ideiglenesen két hazai börtönbe. Az elítéltek gondoskodnak majd – szakemberek irányításával – az állatokról, valamint tanulnak tőlük és velük.

Különleges állatvédelmi programot indít a magyar börtönökben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával - közölte az alapítvány kedden. A cél kettős: segíteni a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedését, miközben valós támogatást kap a hazai állatvédelem. Az alapítvány csaknem 17 millió forinttal támogatja a Magyarországon egyedülálló program elindítását.

menhelyi kutya rács mögött
Az új program a menhelyi kutyák és az elítéltek számára is előnyös lehet. Fotó: Getty Images

A támogatásból kialakítják a kutyák számára szükséges kenneleket, biztosítják az elhelyezésükhöz és gondozásukhoz szükséges felszereléseket és eszközöket, valamint a megfelelő higiéniai feltételeket is. A cél az, hogy ezek a gazdátlan kutyák olyan nyugodt és biztonságos környezetben élhessenek, ahol mindennap számíthatnak emberi törődésre, és méltó körülmények között várhatják, hogy végleges otthonra találjanak.

A program megvalósításában a Pumi Veszprémi Állatmenhely Alapítvány is közreműködik, amelynek segítségével egyelőre tíz kutya kerül a büntetés-végrehajtási intézetekbe – öt Veszprémbe és öt Tiszalökre. Az intézményekben hamarosan megkezdődik az elítéltek felkészítése az állatok szakszerű gondozására.

Bár a börtönök és a kutyák kapcsolata nem új keletű, hiszen összesen 123 szolgálati kutya segíti a büntetés-végrehajtási szervezet feladatainak ellátását, a mostani kezdeményezés azonban új dimenziót nyit az állatvédelem és a büntetés-végrehajtás rehabilitációs szakmai tevékenysége terén. A kutyák jelenléte nemcsak a fogvatartottak mentális egészségére hat kedvezően, hanem segíti őket abban is, hogy elsajátítsák a gondoskodás és a társas együttélés alapvető mintáit. Eközben a kutyák szocializációs folyamaton mennek keresztül, melynek során megtanulnak bízni az emberekben és elsajátítják az alapvető engedelmességet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!