Így hat a kutya az egészségünkre: mutatjuk a veszélyeket és az előnyöket is

A kutyatartás a testi és lelki egészségünkre is hatással lehet. Cikkünkben összegyűjtöttük, mit mond a tudomány arról, miért egészséges egy ebbel megosztani a mindennapjainkat, és milyen veszélyei lehetnek.

Az ember és a kutya több ezer éve kötött barátsága a mai napig hatással van az életünkre. A statisztikák szerint Magyarországon is nagyjából 3 millióan tartanak kutyát, sokan kertes házban, de egyesek a lakásukat is megosztják egy négylábúval. De hogyan hat mindez az egészségünkre? A Science Alert cikke összegyűjtötte a kutyatartás mellett és ellen szóló érveket is.

Hogyan hat a kutyatartás a fizikai egészségünkre?

Többféle kutatás is igazolta, hogy a kutyatartók körében alacsonyabb a betegség miatt bekövetkező, idő előtti halálozás kockázata. Egy 2019-ben publikált, 70 év egészségügyi adatait vizsgáló kutatás például megállapította, hogy a kutyásoknál 24%-kal alacsonyabb az idő előtti halálozás veszélye azokhoz képest, akik nem tartottak állatot. 

kutyatartás
A kutyatartás a testi és lelki egészségünkre is hatással lehet. Fotó: Getty Images

A tanulmány eredménye szerint kiemelten jó hatással van azok egészségére is egy kutya, akik korábban valamilyen keringési betegségen estek át, például felgyógyultak egy szívrohamból. Az együttélés 35%-kal csökkentette a szívbetegséghez köthető elhalálozást a későbbiekben azokhoz képest, akiknek hasonló volt a kórtörténetük, kutyát azonban sosem tartottak.

A pozitív hatás többek között a fizikai aktivitással is összefügghet. Akinek kutyája van, annak nem is kell ezt magyarázni: az állatot minden nap hosszú sétákra kell vinni, de a közös játék is aktivizálja mindkét felet. A rendszeres mozgás az olyan súlyos betegségek kockázatát csökkenti, mint a szívinfarktus, stroke, vagy akár a cukorbetegség. Egy másik, nemrégiben készült brit tanulmány szerint a felnőtt kutyatulajdonosok majdnem négyszer nagyobb valószínűséggel teljesítik a napi fizikai aktivitási célokat, mint azok, akik nem tartanak állatot.

Az állatok a szabadból szennyeződéseket és mikróbákat hurcolhatnak be a lakásba, ami sok bosszúságot okozhat, de valójában jótékony hatással van ránk, erősíti ugyanis az immunrendszert.

Hogyan hat a kutya a mentális egészségünkre?

Ezek a jóval nyilvánvalóbb okok, amelyek miatt nagyon sokan döntenek az állattartás mellett. Társként a kutyák jelentős érzelmi támogatást nyújthatnak a szorongás, a depresszió és a poszttraumás stressz tüneteinek enyhítésében. Jelenlétük vigaszt és céltudatosságot kínálhat a mentális betegségekkel küzdők számára.

Egy társállat jelenléte önmagában is enyhíti a magány egészségromboló hatásait, kutyasétáltatás közben ráadásul az emberek könnyebben beszédbe elegyednek, új barátokat szereznek. Ezek a társas interakciók elősegíthetik a közösséghez tartozás érzésének kialakítását és csökkenthetik a társadalmi elszigeteltség érzését. Idős emberek számára ez kiemelten fontos lehet, köreikben ugyanis az elmagányosodás általánosnak mondható probléma, amely súlyos veszélyekkel járhat.

Ezek a kutyatartás veszélyei

Persze bizonyos egészségügyi kockázatai is lehetnek az állattartásnak. A leggyakoribb ilyen probléma az állattartók körében az allergia. Az állat nyála, vizelete és szőrzete (pontosabban a velük leváló bőrsejtek) allergiás reakciókat válthatnak ki. Ezek pedig számos tünetet okozhatnak a szemviszketéstől és az orrfolyástól a légzési nehézségekig.

Egy közelmúltban végzett metaanalízis közel kétmillió gyermek adatait gyűjtötte össze. Az eredmények azt sugallják, hogy a gyermekek és kutya korai érintkezése növelheti az asztma kialakulásának kockázatát (bár nem annyira, mint egy macska esetén). A gyermek életkora, a kutyával való érintkezés mértéke és egyéni kockázata egyaránt hatással lehet erre.

A kutyával való játék során is apró sérüléseket szenvedhetünk el a harapások vagy kaparások miatt. Ezek elfertőződhetnek, és főként a legyengült immunrendszerűek számára jelentenek kockázatot. Bizonyos zoonózisokat (vagyis állatról emberre terjedő betegségeket) is behozhatnak az otthonunkba, például bizonyos parazitákat, vagy a hasmenéses betegséget kiváltó Campylobactert. 

Főként az idősekre, illetve a kisgyerekekre veszélyt jelenthet az is, ha egy nagyobb testű kutya esetleg fellöki őket, vagy átesnek rajtuk. Zúzódásokkal, csonttörésekkel is végződhet egy ilyen baleset.

A mentális veszélyek közé tartozhat az állat megbetegedése vagy elvesztése miatt érzett fájdalom. Egy kutya jóval kevesebb ideig él az embernél, elpusztulása pedig súlyos nyomás alá helyezheti azokat az embereket, akik egyébként is küzdenek depresszióval. Fontos továbbá azt is kiemelni, hogy az állattartás nem mindenkinek való: míg egyeseket lenyugtat, másokat éppen hogy felbosszanthat az állat életmódja, viselkedése, főleg ha hangosabb, aktívabb állatról van szó. Egy állat befogadása előtt tehát alaposan mérlegeljük a lehetőségeinket és a gondozással járó felelősségeket, illetve válasszunk az életmódunkhoz és vérmérsékletünkhöz passzoló ebet!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!