Ez lehet a magyarázat a kutyák farokcsóválására

A farokcsóválás láttán legtöbbször úgy hisszük, örömét fejezi ki vele a kutya. De vajon mi a teljes igazság?

A kérdésnek a Telex Észkombájn rovata járt utána. Egy közelmúltban publikált tanulmányra hivatkozva azt írják, valószínűsíthető, hogy a kutyák a háziasítás során kezdték gyakrabban csóválni a farkukat. Két lehetséges elmélet is kering arról, hogy pontosan hogyan alakult ez így. Az egyik hipotézis szerint a farokcsóválás csupán az engedelmességre és szelídségre irányuló szelektív tenyésztés mellékterméke. Ezt látszik alátámasztani egy korábbi kísérlet is, amely során háziasított ezüstrókáknál szintén gyakoribbá vált ez a fajta viselkedés néhány generáció után.

kutya, farokcsóválás
A kutyák jóval gyakrabban csóválják a farkukat, mint más kutyafélék. Fotó: Getty Images

A másik irányzat pedig annak lehetőségét veti fel, hogy talán maga a farokcsóválás volt a lényeg, és az ember szándékosan úgy tenyésztette a kutyákat, hogy azok minél gyakrabban csóválják a farkukat. Az ember ugyanis eleve hajlamos a ritmikus, ismétlődő mozdulatok felismerésére. A tanulmányra reagálva más szakértők azt is felvetették, hogy talán a kutyák azért tértek át nagyobb arányban a farokcsóválásra kommunikációjukban a háziasítás során, mert az embereket idegesítette, ha sokat ugattak.

Ami biztos, hogy a kutyák sokkal többet csóválják a farkukat, mint más kutyafélék. Még a kézhez szoktatott farkaskölyköknél is később jelenik meg és ritkább ez a viselkedés korábbi kutatások szerint, mint a kutyakölyköknél. Összességében Nicholas Dodman, a massachusettsi Tufts Egyetem nyugalmazott professzora szerint a jellegzetes mozdulatokkal kedvenceink boldogságukat fejezik ki, és minél gyorsabb a csóválás, annál fokozottabb izgatottságot, örömöt tükröz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!