Kullancsnyakörv: miért érdemes ilyet vennünk?

Felelős gazdiként szeretnénk mindent megtenni annak érdekében, hogy kedvencünk gondtalanul, boldogan élhesse mindennapjait. A feladat azonban nem mindig könnyű, különösen a melegebb hónapokban, amikor a szabadban száz- és ezerszámra leselkednek a kutyára különböző élősködők, köztük akár súlyos fertőzéseket terjesztő kullancsok. Lássuk, miként segíthetik a megelőzést a speciálisan erre a célra kialakított nyakörvek.

A kullancsok vérszívó ízeltlábúak, amelyek Európa-szerte, így Magyarországon is rendkívül elterjedtek. Nagyon érzékenyek a kiszáradásra, így kedvelik a sűrű növényzetű területeket, ahol a viszonylag állandó hőmérséklet és magas páratartalom kedvező környezetet teremt számukra. Gyakran találkozhatunk velük erdőkben és mezőkön, de akár városi parkokban, családi házak kertjeiben is előfordulhatnak. Tavasztól késő őszig aktívak, itthon főként áprilisban, májusban és szeptemberben, és számos állatfajon megtelepedhetnek, kezdve a madaraktól az emlősökön át egészen az emberig.

Milyen tünetekkel jelentkezhet kutyáknál a Lyme-kór? Részletek itt.

A kullancsok rossz híre, illetve a hozzájuk kötődő félelem elsősorban az általuk terjesztett betegségekből ered. Ezek többségében fertőző megbetegedések , azaz nem maga a kullancs váltja ki azokat, hanem a csípése által a szervezetbe jutó kórokozók. Az itthon leginkább elterjedt kullancsfaj, a közönséges kullancs egyedeinek átlagosan mintegy egytizede hordozza a Lyme-kór baktériumát, míg az agyvelő- és agyhártyagyulladásért felelős vírus nagyságrendekkel ritkábban fordul elő. Ugyancsak kullancscsípés következménye lehet például a vérzéses kullancsláz (ehrlichiosis), amelynek kórokozója a fehérvérsejteket támadja meg, valamint a vörösvérsejteket megtámadó, ezáltal vérszegénységhez vezető babéziózis.

A kullancsnyakörvek praktikus megoldást jelenthetnek kedvencünk védelmére a szabadban
A kullancsnyakörvek praktikus megoldást jelenthetnek kedvencünk védelmére a szabadban. Fotó: Getty Images

A fentiekhez képest eltérő kórkép a kullancscsípés-paralízis , legalábbis abban a tekintetben, hogy nem fertőzés a kiváltó oka, hanem egy, a nőstény kullancsok nyálán keresztül felszabaduló, majd a kutyák vérébe jutó toxin. A mérgezés közvetlenül az idegrendszerre hat, bénulást okozva. A probléma kialakulásához egyetlen kullancs csípése is elegendő lehet, fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy nem minden kutyánál alakul ki a tünetegyüttes. Amennyiben mégis, általában a csípést követő hat-kilenc napon belül jelentkeznek az első panaszok, köztük az állat hangjának megváltozása, a hátsó lábak gyengesége, légzési panaszok, hányás és kitágult pupillák.

Hogyan segítenek a kullancsnyakörvek?

A felsorolt betegségek egyaránt súlyos veszélyt jelentenek a kutya egészségére és akár életére nézve. Kiemelten fontos tehát, hogy kellő figyelmet fordítsunk a megelőzésre. Állatorvosunkkal egyeztetve mindenképpen keressünk olyan kullancsriasztó - és egyben akár bolhariasztó - készítményt, amely távol tartja kedvencünktől a potenciális veszélyforrásnak számító élősködőket. A csípések elkerülésével ugyanis egyszersmind a betegségek miatt sem kell aggódnunk, miközben négylábú társunk szabadon élvezheti kirándulások, nagyobb séták alkalmával a természetes környezetet.

E tekintetben praktikus megoldást kínálnak a kullancsnyakörvek, amelyekkel hónapokig tartó védelmet lehet elérni. Működésük alapja, hogy kullancsriasztó hatóanyagaikat fokozatosan bocsátják ki, ahogy pedig a kutya mozog, a hatóanyagok gyorsan szétterjednek a teljes testfelületén. A kullancs elleni nyakörvek kifejezetten előnyös választást jelenthetnek prevenciós eszközként olyan kutyáknál, amelyek sok időt töltenek a szabadban. A hatékonyság erősítése érdekében is fontos, hogy rendszeresen ápoljuk kedvencünk bundáját. Fürdetés vagy úsztatás idejére a nyakörvet le kell venni, majd megvárni, amíg az állat bundája megszárad, és csak azt követően adható vissza rá. Ezeket a helyzeteket leszámítva folyamatosan rajta kell hagyni az eszközt, állandó védelmet biztosítva ezáltal számára a kullancsok ellen.

A nyakörv alkalmazása során tartsuk be a termékhez mellékelt útmutatóban leírtakat! Ügyeljünk arra, hogy hatóanyagai véletlenül se jussanak a kutya, vagy az ember szervezetébe! Amennyiben az előírásoknak megfelelően járunk el, az eszköz hatása akár a teljes kullancsszezon során kitarthat, azaz nem áll fenn a kockázat, hogy elfelejtjük például kezelni kedvencünket, ezért védtelen marad a vérszívó parazitákkal szemben.

Megfelelő alkalmazás mellett a nyakörvek nem terhelik meg az állatok szervezetét, és akár néhány hónapos kutyáknál vagy vemhes nőstényeknél is használhatók. Eközben viszont bizonyítottan hatékony megoldást biztosítanak a kullancsok ellen. Minden esetben fontos továbbá a szabadban, parkokban eltöltött séták után kutyánk szőrének átnézése, mert ezzel tovább csökkenthetjük az esetleges fertőzésveszélyt.

Tartsuk rendben a kertet is!

Érdemes kitérni rá, hogy a kutya közvetlen védelme mellett otthonunk karbantartása révén is sokat tehetünk a kullancs okozta problémák megelőzése érdekében. Nyírjuk rendszeresen a füvet kertünkben, metsszük vissza az aljnövényzetet, bokrokat, illetve szedjük össze minél gyakrabban az avart. Ezzel nemcsak a kullancsok számára kedvező nedves mikrokörnyezetet szoríthatjuk vissza, de megnehezíthetjük azt is, hogy átjussanak akár állatra, akár emberre. Ellentétben ugyanis a közkeletű tévhittel, a kullancsok sem repülni, sem ugrani nem tudnak. Ehelyett elsősorban fűszálak végein várják, hogy felkapaszkodhassanak egy arra járó gazdatestre. A növényzet visszavágásával tehát nagyban csökkenthetjük az esélyeiket.

Legyél felelős gazdi!

Csak egy csípés? Lyme-kór, babéziózis, leishmania, szív- és bőrférgesség. Néhány példa a betegségekből és élősködőkből, amik a csípésekkel kedvencünkbe juthatnak. Ezért fontos, hogy egész évben gondoskodjunk a csípések nélküli, megelőző védelmükről!

A megjelenést támogatta az Elanco Hungary Kft.

EM-HU-21-0026

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!