Végkimerülésig küzdenek tükörképükkel a madarak

A költési időszak közeledtével, kora tavasszal számítani lehet ablakokat, autókat támadó, valójában saját tükörképükkel harcoló madarakra.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye szerint évről évre érkeznek kora tavaszi, tavaszi bejelentések olyan madarakról, amelyek épületek ablakában, autók visszapillantó tükrében akár napokon át is a saját tükörképüket támadják. Az állatok ennek következtében legyengülhetnek, megsérülhetnek, folyamatos kopogtatásuk, ürülékszennyezésük pedig nagyon zavaró lehet. A jelenség hátterében a madarak költési időszakának kezdetével felerősödő területféltő magatartás és ezzel összefüggésben a civilizációs környezet "tükörképszennyező" hatása áll.

Mivel a természetben a mesterséges tükröződő felületekhez hasonló, stabil és tiszta tükörkép nem létezik, az állatoknak nem volt lehetősége evolúciós szinten alkalmazkodni, felkészülni erre az ingerözönre. A nyugodt víztükörben tükröződő "ellenfél" legyőzhető, mivel a hullámzással a kép teljesen eltűnik és a víz újabb elsimulásáig nem is tér vissza.    

madár madarak
Végkimerülésig képesek küzdeni. Fotó: Getty Images

A probléma az, hogy a költési időszakban agresszívabbá váló hímek saját tükörképükkel vívott, sokórás mániákus harca teljesen természetellenes körülmények között zajlik, így a madár képes a végkimerülésig küzdeni. Eközben nem táplálkozik rendesen, nem tudja a területét megvédeni a valódi riválisoktól, és akár a fiókák etetésébe való besegítést is hanyagolhatja. Sőt, az ablakban tükröződő "fajtárs" támadása következtében betörő üveg fizikai sérülést okozhat a madárnak.    

A jelenség megelőzése, kezelése egyszerű: ennek módja a tükröződő felületek eltakarása, a külső visszapillantó tükrök behajtása, a tükröződés csökkentése függönnyel, de kihelyezhető a madarakat riasztó "rémzsinór" is. Bővebb információk a témában az mme.hu weboldalon találhatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!