Veszélyt jelent-e a visontai gázképződés?

Nem jelent veszélyt a környező települések lakóira a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén kialakult gázképződés, illetve a jelenség okainak felszámolása - közölte Nagy Csaba, a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Múlt hét kedden észlelték, hogy a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén bomlástermék szabadult fel az erőművi víztározóból. A vállalat megtette a szükséges óvintézkedéseket, és a hatóságokkal is azonnal felvette a kapcsolatot. A légtérelemzési vizsgálatok eredményei alapján azóta csökkent a bomlástermék koncentrációja, pár nap múlva már az erőmű területén sem volt mérhető.

Mátrai Erőmű, Visonta, gázképződés, kén, foszfor, katasztrófavédelem
Bomlástermék szabadult fel az erőművi víztározóból. Fotó: Mátrai Erőmű Zrt. (mert.hu)

Folyamatos mérések

Lakossági bejelentés alapján műszeres méréseket végeztek az erőmű visontai telephelyén a Heves megyei katasztrófavédelem munkatársai. Úgy vélik, a technológiai víztározóban felgyűlt szerves anyagokból képződött az erőteljes szagú, ám az emberekre veszélytelen gáz. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint sem az ott dolgozókat, sem a környéken élőket nem veszélyeztette a jelenség. Péntek délután a Mátrai Erőmű bejelentette, hogy megkezdték a gázképződés felszámolását, a katasztrófavédelem mobil laborjai pedig továbbra is mérésekkel ellenőrizték a környéket.

Továbbra sincs veszély

A friss információk szerint a technológiaivíz-tározóban képződött kén- és foszfortartalmú gáz erőteljes szagú, ám a környéken élőkre továbbra sem jelent veszélyt. Az érintett településeken nem volt kimutatható veszélyes anyag jelenléte. A probléma elhárítása érdekében az erőmű munkatársai még november 12-én megkezdték a technológiaivíz-tározó leeresztését. Emiatt pénteken ismét felerősödtek a bomlási folyamatok, így a leeresztést szüneteltetni kellett. Aznap két, később több mobil laborral mérték a veszélyes anyagok koncentrációját. Ezeket a vizsgálatokat Detk és Visonta önkormányzati képviselői, valamint lakói is figyelemmel kísérhették a helyszínen, és a mérések eredményeit is megismerhették - ismertette a szóvivő.

Emellett szakértők bevonásával a lehetséges kockázatokat is vizsgálták. Semlegesítő anyag és jelentős mennyiségű hígítóvíz hozzáadásával a bomlási folyamatból eredő szaghatáson túl egyéb káros következménnyel a jelenség felszámolása eddig nem járt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!