Újabb két szegedi orvos kezére került bilincs

A hétvégén újabb két orvost vettek őrizetbe Szegeden, akiket költségvetési csalással gyanúsítanak. Mindketten ahhoz a bűnszervezethez tartoznak, amely jogosulatlanul vett fel gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokat – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) szerdán.

Mint azt megírtuk, a múlt héten 17 gyanúsítottra csapott le a rendőrség egy országos razzia keretében, köztük hat orvosra, nyolc cégvezetőre és három alkalmazottat. Az akció folytatásaként a hétvégén két újabb orvost fogtak el – olvasható a police.hu-n. Egyikük éppen egy egzotikus nyaralásból visszaérkezve landolt repülőgéppel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, míg a másikukat síeléséből hazatérve lakásán várták az egyenruhások. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, illetve kezdeményezték letartóztatásukat.

A náluk tartott kutatások során informatikai eszközöket, illetve különböző dokumentumokat foglaltak le. Ezenkívül vagyonvisszaszerzés céljából lefoglalták luxusautóikat, ingatlanjaikat, valamint zárolták folyószámláikat – összesen 100 millió forint értékben. A tavaly őszi és téli elfogásokkal együtt így az ügycsoportnak már összesen 28 gyanúsítottja van, akik közül 14 fő letartóztatásban van. A többiek bűnügyi felügyelet alatt állnak, vagy szabadlábon védekeznek.

A betegek mit sem tudtak a csalásról

A szerteágazó bűnügy felderítése érdekében az ország különböző pontjain létrehozott nyomozócsoportok folyamatosan elemzik és értékelik az újabbnál újabb adatokat, és továbbra is szorosan együttműködnek a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival. Így vált ismertté, hogy a bűnszervezethez kötődő cégek nemcsak gyógycipők után járó állami támogatásokat igényeltek vissza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), hanem más gyógyászati segédeszközök után is benyújtottak igényt. Az ortopéd orvosok által felírt vényeken így a gyógycipőkön túl szerepeltek még gerincortézisek és ahhoz tartozó különböző járássegítő alkatrészek, illetve csuklóortézisek és térdortézisek is. Ezen eszközök funkciója kivétel nélkül a rögzítés, támasztás és tehermentesítés.

A szervezetben mindenkinek megvolt a maga szerepe. Az orvosok írták fel a vényeket, többségében olyan emberek adatait felhasználva, akik erről mit sem sejtettek. A beteglistákat – amelyeket általában különböző szociális intézményektől és idősek otthonától szereztek be – a cégek alkalmazottai küldték el nekik. Az ortopéd orvosok ezután érdemi vizsgálat nélkül írták fel a recepteket, rajta a különböző gyógyászati segédeszközökkel. A cégek ezeket a termékeket ugyan legyártották, de többségében nem megfelelő minőségben, és a vényeket benyújtva igényelték vissza a NEAK-tól az állami támogatások összegét.

Olyan eset is számtalanszor elfordult, hogy egy páciens nevére mind a két lábra felírták a gyógycipőt, pedig az általában csak egy lábra lett volna indokolt. Vagy a beteg valóban használt korábban valamilyen gyógyeszközt, és azt mindenféle kontroll és vizsgálat nélkül ismét felírták neki, noha volt, hogy meg sem kapta azt. Az önrész befizetésétől – mely ezen ortopédiai termékek kiváltásánál kötelezően a betegeket terhelte volna – szinte minden esetben eltekintettek a cégek. A hangsúly azon volt, hogy TAJ-számmal rendelkező emberek szerepeljenek a vényeken, függetlenül attól, hogy szükségük van-e gyógyeszközre vagy sem.

Az államtól így kicsalt összességében több száz millió forinttal közvetve az embereket károsították meg, tekintve, hogy a gyógyításra szánt erőforrásokat csapolták meg – hangsúlyozza közleményében a KR NNI. A büntetőeljárások mind a nyomozó irodánál, mind több vármegyei rendőr-főkapitányságnál tovább folytatódnak, így a jövőben újabb elfogások és gyanúsítások várhatók.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható a többnyire kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett. Estig elsősorban az északkeleti, keleti országrészben lehet számítani záporok, zivatarok kialakulására, majd ott is megszűnik a zivatartevékenység. Másutt nem valószínű csapadék az országban. Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon és a középső országrészben még olykor élénk lökések kísérhetik, zivatarok környezetében előfordulhatnak erős, viharos széllökések is, egyébként többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő. Ma még szép idő lesz, de aztán eső és napsütés váltja egymást, az érkező hidegfront pedig az arra érzékenyeknél kellemetlen tüneteket okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra