Több száz embert ölt meg egy gomba

Az 1964-es alaszkai földrengést követő szökőárakkal érkezett Észak-Amerika nyugati partjaihoz egy halálos trópusi gomba, amely aztán meg is vetette a lábát a térségben - állapították meg a kutatók.

A Cryptococcus gattii elnevezésű gomba több mint 300 embert fertőzött meg azóta, hogy 1999-ben az első esetet regisztrálták a térségben. A tüdőgyulladáshoz hasonló betegségbe a fertőzöttek nagyjából 10 százaléka bele is halt - olvasható a BBC hírportálján . A Cryptococcus gattii elsősorban a melegebb régiókban, például Ausztráliában, Pápua Új-Guineában, Európa egyes részein, Afrikában és Dél-Amerikában, illetve Brazíliában fordul elő. A kutatók eddig úgy vélték, hogy a gomba a hajók ballaszttartályaiban jut el a világ különböző részeire.

szökőár, földrengés, áradás, gomba, fertőzés
Szökőár okozta károk Alaszkában. Fotó: Getty Images

Így terjedt el a gomba

A Washington állam és a kanadai Brit Columbia tartomány partjainál talált gomba molekuláris kora egybeesik a dél-amerikai kikötők hajóforgalmának beindulásával, ami a Panama-csatorna 1914-es megnyitását követően lendült fel igazán. A Cryptococcus gattii azonban csak akkor keltette fel komolyan a kutatók érdeklődését, amikor az első emberi megbetegedéseket észlelték a térségben. Ez 1999-ben volt. A szakemberek nem értették, hogy az emberek hogyan betegedtek meg, mivel a fertőzés kialakulásához normális esetben arra van szükség, hogy az ember belélegezze a gomba levegőben terjedő spóráit, így a kórokozó megtelepszik a tüdőben.

Nem olyan egyszerű a gombafertőzés gyógyítása - részletek itt!

A tanulmány szerzői most egy új elmélettel álltak elő azzal kapcsolatban, hogy a Cryptococcus gattii miként vált széles körben elterjedté az Egyesült Államok északnyugati és Kanada délnyugati partvonalához közeli erdőkben. A szakemberek szerint a 1964-ben Alaszkában pusztító, 9,2-es erősségű földrengés kulcsszerepet játszott a folyamatban. Az északi félteke egyik legnagyobb földmozgásaként számon tartott rengés után szökőárak alakultak ki a régió partvonala mentén, érintve a Vancouver-szigetet, valamint Washington és Oregon államokat is. A víz így a szárazföldre hordta a gombát, amely megvetette a lábát a talajban és a fákon, majd fertőző ereje is növekedni tudott.

Újabb fertőzések jelenhetnek meg

"Úgy véljük, hogy a tengervízben töltött idő alatt a C. gattii elveszthette az embert megfertőző képességének nagy részét. Amikor azonban kikerült a szárazföldre, az amőbák és a talajban élő egyéb organizmusok hatására három évtized alatt olyan új variánsai jöttek létre, amelyek jóval fertőzőbbek az állatokra és emberekre nézve egyaránt" - magyarázta Arturo Casadevall kutató.

A szökőárak vizéről már régóta tudják a szakemberek, hogy veszélyes gombatörzseket hordozhatnak. Ezt az állítást a túlélőknél kimutatott bőr- és tüdőfertőzések is alátámasztanak. Könnyen lehet, hogy a következő években újabb fertőzések ütik fel a fejüket az olyan földrengések okozta nagy erejű szökőárak miatt, mint amelyek Indonéziát és Japánt sújtották az elmúlt években.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!