Tigrisszúnyogok miatt tilos vért adni a fővárosban és Szegeden

Jelenleg nem adhatnak vért, akik egy napnál hosszabb időt töltöttek Budapest 16. és 22. kerületében, illetve Szegeden, mert fennáll a veszélye, hogy hordozzák a nyugat-nílusi vírust.

Gyöngyösi Imre a főváros 16. kerületében él. Mint azt az RTL Híradónak elmondta, idén rengeteg a szúnyog a környéken, és az inváziós ázsiai tigrisszúnyoggal is gyakran találkoznak. Gyöngyösi pénteken elment vért adni, de a helyszínen közölték vele, miután felvették az egészségügyi adatait, hogy leghamarabb 30 nap múlva adhat vért. A férfitől a véradóponton szokatlan módon azt is megkérdezték ugyanis, hogy tartózkodott-e az elmúlt időszakban egy napnál hosszabb ideig a 16. kerületben, illetve csípte-e meg szúnyog a közelmúltban.

ázsiai tigrisszúnyog, Aedes Albopictus
Az ázsiai tigrisszúnyog a nyugat-nílusi láz kórokozóját terjesztheti. Fotó: Getty Images

Az RTL Híradó beszámolója szerint az Országos Vérellátó Szolgálat jelenleg a 16. mellett a 22. kerületet, valamint Szegedet sorolja a magas kockázatú helyszínek közé. Kurucz Kornélia biológus elmondta, hogy az ázsiai tigrisszúnyog terjesztheti a nyugat-nílusi lázat okozó vírust. A véradást azért tiltják az érintett területeken, hogy a véradók ne adják tovább a kórokozót, ha esetleg hordozzák azt. A nyugat-nílusi láz a biológus szerint augusztus végén, szeptember elején terjed legjobban.

A nyugat-nílusi vírus okozta fertőzés az esetek többségében tünetmentes, mintegy egynegyedében pedig általános influenzaszerű tüneteket okoz csupán – olvasható a Szúnyogmonitor projekt honlapján. Átlagosan minden 4-5 ezer fertőzésre jut egy agyvelő- vagy agyhártyagyulladás. Mint azt korábban megírtuk, az őshonos szúnyogfajok is képesek kórokozók terjesztésére a csípésükkel, beleértve a nyugat-nílusi vírust is. Az utóbbi mintegy tizenöt évben betelepült három faj – az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog – ugyanakkor sokkal többféle és az emberre nézve veszélyesebb kórokozó terjesztésére képes. Trópusi betegségek, bár egyelőre alacsony esetszámmal, de évről évre felbukkannak Magyarországon is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!