„Ritkán találkozunk ennyire empatikus, segítőkész emberekkel”

Újabb hálás szülő írt köszönőlevelet az Országos Mentőszolgálatnak.

Egy halmozottan sérült, lázas gyermeket kellett a nyíregyházi gyermeksürgősségi ügyeletre szállítani július 28-án este. A betegért a nyírlugosi mentőállomás dolgozói érkeztek meg a család otthonába. Azóta pedig az édesanya meg is írta tapasztalatát egy levélben, amelyet az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán tettek közzé.

mentőautó és egy kockás fülű nyúl
Újabb hálás szülő írt köszönőlevelet a mentőknek. Fotó (illusztráció): Országos Mentőszolgálat / Facebook

Segítettek, ahol tudtak

A szülő úgy fogalmazott, bár számára roppant nehéz volt az egész helyzet, a mentők végig nagyon szakszerűen és higgadtan viselkedtek. Ráadásul a kórházba szállítás után még segíteni is maradtak.

Mai rohanó világunkban ritkán találkozunk ennyire empatikus, segítőkész emberekkel. A szakszerű, gondos szállítás után pár szót sikerült váltanunk. Amikor kiderült, hogy egyedül vagyok születése óta gyermekemmel, és nincs segítségem, még ottmaradtak segíteni az első vizsgálatok idején (vérnyomásmérés, lázmérés, branül bekötése), mivel látták, hogy egyedül nem fogom tudni megfogni, hiszen ismeretlen helyen volt, zavart volt és nagyon félt” – írta a hálás édesanya.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!