Fiktív számlákat fogadott be több gyógyszertár is

Az online számlaadatok ellenőrzésekor derült ki, hogy egyes gyógyszertárak fiktív számlákat fogadtak be.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint egy számlázási láncolat ellenőrzésekor négy gyógyszertárnál állapította meg, hogy fiktív számlákat fogadtak be. Az online számlaadatok elemzésekor merült fel a gyanú, hogy a patikák, "gyógyszerész helyettesítése" címén, a piaci ár csaknem négyszereséről fogadtak be fiktív számlákat, amelyek olyan vállalkozásoktól származtak, amelyek az adóhatóság előtt már ismert számlázási hálózat tagjai voltak.    

A fiktív számlák mellett valóban elvégzett helyettesítésről szóló számlák is szerepeltek, amelyeken az összeg és az időszak is megegyezett a fiktív számlákéval.    

fiktív számla
Volt, aki a papírok szerinte heti 70 órát helyettesített. Fotó: Getty Images

A részletes vizsgálatkor a dokumentumokból úgy tűnt, mintha a helyettesítő gyógyszerészdoktor egyszerre több helyen is jelen lett volna. Munkáltatója heti 20 órás munkaviszonnyal jelentette be, amin felül, az iratok szerint, hetente még 70 óra helyettesítést számoltak el, sokszor időbeli és térbeli átfedéssel.    

A számlabefogadó gyógyszertárak között személyi összefonódás volt, ugyanaz a személy tulajdonosként, ügyvezetőként vagy éppen meghatalmazottként látta el a társaságok gazdasági vezetését, képviseletét, könyvelését.    

A hatósági fellépés hatására a gyógyszertárak módosították bevallásaikat, és összesen mintegy 6,5 millió forint adót vallottak be utólag, amit befizettek az állam költségvetésébe.  A patikák a történtek után megszakították a kapcsolatot az alvállalkozókkal, illetve a "helyettesítő" gyógyszerészt foglalkoztató, újabb cégektől sem fogadtak be további számlákat.    

A számlakibocsátó cégeknél végrehajtási eljárás indult, adószámukat törölték. A gyógyszerészdoktornak is számot kell adnia a történtekről, valós bevételeinek bevallását és befizetett személyi jövedelemadóját ellenőrzi a NAV - írták a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!