Magyarországon is elérhető a gyilkos kratom

Legális heroinnak is nevezik a kratomot, azt a trópusi fát, aminek a levele pszichoaktív, opiátszerű vegyületeket tartalmaz. Bár az amerikai kábítószer-ellenőrzési hivatal már 2016-ban szigorította a forgalmazását, Magyarországon is kapható.

Tizenegymillió dolláros kártérítést kapott a forgalmazótól annak az amerikai nőnek a családja, aki nem élte túl kratom fogyasztását. A 39 éves floridai Krystal Talavera tavalyelőtt vette be a legálisan forgalmazott állítólagos gyógynövénykivonatot, majd röviddel később halottnak nyilvánították – írta meg a The Guardian.

kratom, ópiát, pszichoaktív szer, kratomtea
A kratom por állagban kapható. Fotó: Getty Images

Volt már korábban is áldozata

Nem ez volt az egyetlen, kratomnak tulajdonított tragédia: a floridai Talaverát barátai ismertették meg a szerrel. A nő ezt biztonságos, természetes táplálékkiegészítőnek tartotta, és használta is. Egy nap azonban eszméletlenül találtak rá az otthonában, a nő a földön feküdt egy nyitott zacskó kratomszármazék mellett. Hiába szállították kórházba, az életét már nem tudták megmenteni. A halál oka akut mérgezés volt, amit a kratom egyik fő összetevője váltott ki. Nagy koncentrációban a mitragynin opiátszerű hatásokat, például légzési elégtelenséget okoz – emlékeztetett jelentésében a halottkém.

Az űrpornak is becézett kratom lehetséges biztonsági és függőségi kockázataira figyelmeztette a vásárlókat az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság, amely a szerrel kapcsolatos további kutatásokat szorgalmazta. Ennek ellenére a fogyasztók továbbra is a fájdalom, a szorongás, a depresszió, az opioidfüggőség és az elvonási tünetek öngyógyítására használják a szertNem létezik azonban tudományos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a tea valóban hatásos lenne, mint ahogy arra sincs, hogy valóban segíti-e az ópiátokról való leszokásban. Mint ahogyan arról az Index is beszámolt, a kratom Magyarországon is megvásárolható, a forgalmazók pedig arra hivatkoznak, hogy Ázsiában tradicionálisan fájdalomcsillapításra használják, emellett fertőtlenítő hatása miatt hasmenésre alkalmazzák, de véd a depresszió és kimerültség ellen is. Sokan használják a monoton munkák vagy tevékenységek elviselhetőbbé (vagy kifejezetten szórakoztatóvá) tételére – írják magyar portálon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +2 °C

Általában borult lesz az ég, viszont estig a Dunántúlon nyugat felől egyre szakadozottabbá válik a felhőtakaró arrafelé még a nap is kisüt. A Duna vonalában és attól keletre viszont egy csapadékzóna okoz többfelé (saras) esőt, záport. Az északkeleti harmadban számottevő csapadékmennyiség várható. A délies szelet a Dunántúlon élénk, erős lökések is kísérhetik. Késő estére 4 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet. Egy melegfront hoz nedves léghullámokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra