Kozmetikumokat vontak ki a forgalomból

Szappanokat, samponokat és natúrkozmetikumokat von ki a forgalomból a fogyasztóvédelem. Egyes termékek minőségmegőrzési ideje járt le, míg másokban mikrobiológiai szennyeződést mutattak ki.

Kozmetikumok tisztaságát és hajszárítók biztonságos működését vizsgálta a fogyasztóvédelem. A hajszárítók mindegyike megfelelt az előírásoknak, a 120 vizsgált kozmetikai termék közül hatot azonban ki kellett vonni a forgalomból - olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében .

A vizsgálat tételes eredményei megtalálhatók a kormany.hu honlapon!

Folyékony szappant és sampont is kivonnak a forgalomból

A kozmetikumoknál a mikrobiológiai jellemzőket és a bennük található tartósítószerek mennyiségét vizsgálták, utóbbi határérték feletti szintje ugyanis bőrproblémákat okozhat. A vizsgált tusfürdők és a szájvizek mindegyike eleget tett a követelményeknek.

Samponokat és szappanokat vont vissza a forgalomból a fogyasztóvédelem
Samponokat és szappanokat vont vissza a forgalomból a fogyasztóvédelem

A laboratóriumi vizsgálat megállapította, hogy két-két sampon és natúrkozmetikum, egy-egy folyékony szappan és pipereszappan nem felel meg az előírásoknak. A termékek mikrobiológiai szennyeződést tartalmaztak, címkézésük nem volt megfelelő, de akadt olyan is, amelynek lejárt a minőségmegőrzési ideje.

A vizsgálaton fennakadt termékek lekerülnek a boltok polcairól. A veszélyes termékek listáját ide , ide és ide kattintva tudják átböngészni!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Utca emberét kérdeztük, tudja-e mi az anafilaxiás sokk

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Dr. Google beelőzte Dr. House-t - ömlik a pénzünk a magánegészségügybe
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

A sok napsütés mellett az ország északkeleti felén-harmadán lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott fordulhat elő több helyen zápor, zivatar. Nyugat felé haladva csökken a felhőzet mennyisége és a csapadék esélye. Az északi, északnyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között valószínű. Az előrejelzések szerint napközben enyhe hidegfronti hatás jelentkezik a térségben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra