Itt az ítélet a halálos köhögéscsillapító ügyében

Egy indonéz gyógyszergyártó cég vezetőjére és három vezető tisztviselőjére is börtönbüntetést szabott ki a bíróság, miután a cég által gyártott köhögéscsillapító szirup több mint kétszáz gyermeknél okozott halálos kimenetelű mérgezést.

A tavalyi évtől kezdve több mint kétszáz indonéz gyermek hunyt el szennyezett köhögés elleni szirup okozta vesekárosodás következtében, többségük öt évnél fiatalabb volt. Ezenkívül Gambiában és Üzbegisztánban további mintegy száz halálesetet jelentettek – írja a BBC. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) összesen hat különböző szirup kapcsán adott ki figyelmeztetést korábban, amelyek egyaránt Indiában és Indonéziában készültek.

köhögéscsillapító szirup, kanál
Tavaly óta számos haláleset történt gyerekeknek adott szennyezett köhögéscsillapítók miatt. Fotó: illusztráció, Getty Images

Az indonéz Afi Farma négy vezetőségi tagját a napokban két év börtönbüntetésre, valamint egymilliárd indonéz rúpia, átszámítva mintegy 22,6 millió forint pénzbüntetésre ítélte a Kediri Kerületi Bíróság. A cég által gyártott köhögéscsillapító szirupban a mérgező vegyületek mennyisége meghaladta az egészségügyi határértéket. Az ügyész által a tárgyaláson elmondottak szerint az Afi Farma 2021 októbere és 2022 februárja között két tétel propilén-glikolt rendelt a beszállítójától a szirup előállításához. Ezek a tételek azonban valójában 96-99 százalékban etilén-glikolt tartalmaztak.

Mind a propilén-glikolt, mind az etilén-glikolt használják adalékanyagként oldószerekben. Csakhogy amíg előbbi nem mérgező, ezáltal széles körben alkalmazzák gyógyszerek, kozmetikumok és élelmiszerek gyártásához, addig az etilén-glikol erősen toxikus, és főként festékek, tollak és fékfolyadékok összetevőjéül szolgál az iparban. Az indonéz gyógyszergyártó nem ellenőrizte a köhögéscsillapító szirup előállításához használt alapanyagokat, inkább a beszállító által kiadott minőségi és biztonsági tanúsítványokra hagyatkozott.

A bíróság a vádlottakat bűnösnek találta nem megfelelő gyógyszeripari termék szándékos előállításában. Samsul Hidayat, az Afi Farma ügyvédje a BBC-nek nyilatkozva elmondta, az indonéz gyógyszerhatóság nem írja elő a gyógyszergyártók számára az összetevők szigorú tesztelését. Éppen ezért a cég tagadja a gondatlanságot és fontolgatja a fellebbezést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!