Ismét állatkínzással vádolják a nőt, akitől korábban 107 macskát koboztak el

Hatalmas bűz, legyek garmada – megint horrorlakást alakított ki maga körül a nő, akitől négy évvel ezelőtt 107 macskát és egy kutyát koboztak el a kőbányai hatóságok. Most egy másik budapesti kerületben gyűjti maga köré a macskákat, a szomszédok pedig tehetetlenek.

Négy évvel ezelőtt kőbányai lakásában 107 macskát és egy kutyát tartott bezárva a hölgy, aki nem takarított az állatok után, ezért a borzalmas bűz megkeserítette a szomszédai életét. A nő az akkori botrány után másik kerületbe költözött, ahol mostanra ugyanaz a helyzet alakult ki. Július tizedikéig kapott határidőt: ha addig nem keres a macskáknak másik helyet, az önkormányzat menhelyre szállítja őket.

A rengeteg macska után a nő nem takarított, így olyan bűz terjengett a környéken, hogy a szomszédok már szellőztetni sem tudtak. Emellett a számtalan légy is teljesen ellehetetlenítette a társasház többi lakójának az életét mondta el az RTL Klub Híradójában Csikós Róbert, aki annak idején részt vett a mentésben. Állatkínzás miatt másodszor állt volna a nő bíróság elé, de most sem ment el a tárgyalásra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!