IKEA-bútor miatt halt meg 4 gyerek

Negyvenhatmillió dolláros (11,8 milliárd forintos) kártérítést fizet az IKEA egy párnak, akiknek a gyermeke a svéd bútorgyártó egyik komódja miatt halt meg.

A kétéves Jozef Dudek megfulladt, miután 2017 májusában ráborult egy 32 kilogrammos Malm nevű IKEA-komód a család kaliforniai otthonában.

Már kivonták a forgalomból

A gyártó bútoraival már máskor is akadt gond, a részleteket korábbi cikkünkben olvashatja el.

A fiókos szekrényt még 2016-ban biztonsági okokból visszahívta a cég az észak-amerikai piacról. Ez volt a legnagyobb termékvisszahívás a vállalat történetében. Addigra már három hasonló korú kisgyerek - Camden Ellis, Curren Collas és Ted McGee - vesztette életét a fiókos szekrény miatt. Az ő családjaik összesen 50 millió dolláros (14,75 milliárd forintos) kártérítést kaptak.

bútor, veszély, életveszély, gyerekek, biztonság, biztonságos bútorok
A nem megfelelő bútorok nagy veszélyt jelenthetnek a gyermekekre nézve. Fotó: iStock

4 életet követelt a hibás bútor

A szülők sohasem gondolták volna, hogy egy kétéves fel tud borítani egy 76 centiméteres komódot, és megfulladhat alatta. "Csak később tudtuk meg, hogy biztonsági hibák csúsztak a tervezésbe" - mondták. "Nem szeretnénk, ha ez egy másik családdal is megtörténne" - hangsúlyozták a szülők és arra kértek mindenkit, aki Malm komódot vásárolt, hogy vigyék vissza az üzletláncba az árut. A család egymillió dollárt (körülbelül 295 millió forintot) ajánlott fel a kártérítésből olyan csoportoknak, amelyek azért dolgoznak, hogy megvédjék a gyermekeket a veszélyes termékektől.

Az áruházlánc kezdetben úgy próbálta megoldani a problémát, hogy felszólította vásárlóit, rögzítsék a falhoz a kis szekrényt. A haláleseteket követően az amerikai fogyasztóvédelmi bizottság tájékoztató kampányba kezdett a komódok kockázatairól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!