Elesett az erdőben, tűzoltók mentették ki a túrázót

Elesett és megsérült kirándulás közben a sziklás terepen egy túrázó Bodajk közelében. Az eset kapcsán fontos tanulságokra hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelem.

A bajbajutottat a mentőszolgálat a móri önkormányzati és a bodajki önkéntes tűzoltók segítségével tudta kórházba szállítani, akik kötélbiztosítás mellett jutottak fel a sziklára a sérülthöz. Onnan aztán hordágyon vitték le a mentőautóhoz – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfői Facebook-bejegyzésében. A túrázó a vasárnap délben történt baleset során súlyos sérüléseket szenvedett.

A történtek kapcsán a katasztrófavédelem összeállított egy rövid útmutatót arról, mi mindent kell átgondolni túrázás előtt, illetve mire kell odafigyelni közben. Fontos, hogy légy tisztában a saját képességeiddel, határaiddal, és ne vállald túl magad. Ügyelj arra, hogy megfelelő felszereléssel vágj neki a túrának, kezdve a túrabakancstól a feltöltött mobiltelefonig, de nem árt egy térkép sem, hiszen térerő nem mindenhol van a természetben. Ne felejtsd, hogy az erdőben csak vendég vagy! Ne tépj le se virágot, se gombát, és kerüld el az állatokat, kiemelten a vaddisznókat. Túrázás közben mindig kövesd a kijelölt utat, ha pedig azt hallod, hogy valaki segítségért kiált, azonnal siess a segítségére!

Végezetül a katasztrófavédelem hangsúlyozza a posztban, hogy ha nem boldogulsz önerőből, hívj segítséget a 112-es segélyhívón! A hívás során az alábbi kérdésekre kell majd választ adnod.

  • Hányan vannak veszélyben, hányan sérültek meg?
  • Mi történt pontosan?
  • Mennyire könnyű vagy nehéz megközelíteni a sérültet, sérülteket?
  • Milyen telefonszámon érnek el téged a mentők, tűzoltók?

Borítókép: Bodajk ÖTE

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!