Beszédünk is jelezheti az Alzheimer-kórt

Egy számítógépes algoritmus a beszédből is nagy hatékonysággal képes kiszűrni az Alzheimer-kórt - jóval az első tünetek megjelenése előtt.

Az Alzheimer-kór degeneratív, gyógyíthatatlan idegrendszert érintő betegség, ami világszerte, így Magyarországon is egyre több embert érint. A tudomány még mindig nem tud pontos választ adni arra, hogy pontosan mi okozza ezt a betegséget, a működését azonban egyre tisztábban látják az orvosok. A korai jeleket is egyre nagyobb hatékonysággal fel tudják mérni - többek között a beszédünkben is tetten érhető. Egy újonnan kifejlesztett, mesterségesintelligencia-alapú szoftver már az érintettek beszédéből is nagy pontosságal képes megjósolni az Alzheimer-kórt, jóval az első tünetek előtt - írja a Science Alert.

Alzheimer-kór
A beszédünk is árulkodhat arról, hogy minket is érint a betegség. Fotó: Getty Images

A Bostoni Egyetem tudósai egy olyan algoritmust fejlesztettek ki, amely elemzi az enyhe kognitív károsodástól (MCI) szenvedők beszédmintázatát. Ehhez 166 olyan ember hangját rögzítették, akik a szellemi leépülés korai stádiumában szenvedtek. A szoftver azokat a mintázatokat kereste a hangjukban és beszédstílusukban, amely valamilyen módon a mentális hanyatláshoz köthető. Az életkort, nemet, llletve egyéb társbetegséget is figyelembe véve szűrte ki az Alzheimerhez köthető elemeket.

A szakértők szerint a szoftver az illető beszéde alapján 78,5 százalékos pontossággal megjósolhatja, fenn áll-e a veszélye annak, hogy az Alzheimer-kór hat éven belül kifejlődik. Sajnos a betegségre még nincsen ma ismert gyógymód, a korai felismerés mégis kulcsfontosságú lehet. Számos olyan terápia ismert már ugyanis, amely lassíthatja a betegség progresszióját, ezzel javítva az életminőséget, és hozzájárulva az életminőség javulásához.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: -2 °C

Északnyugat felől a Dunántúlon, valamint északkelet felől lassabb ütemben az ország keleti harmadán is egyre nagyobb területen szakadozik, csökken az összefüggő felhőzet - legkésőbb a Dél-Alföldön, de a tartós csapadék a déli, kora délutáni órákra ott is megszűnik. Ugyanakkor eközben erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amelyből főleg a középső tájakon - illetve másodsorban a nyugati határ közelében - záporok, hózáporok alakulhatnak ki, utóbbiak mentén átmenetileg kifehéredhet a táj. Estétől azonban az addig felhős tájakon is egyre többfelé kiderül az ég. Az északi, északkeleti szél szinte országszerte megerősödik, kiemelten az északkeleti tájakon - illetve néhol az Észak-Dunántúlon - viharos lökések is kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul. Napközben kettős fronthatás dominál majd, ami sokak számára okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra