A nyilvános vécék legnagyobb veszélye

A nyilvános vécék használata a legtöbb nő számára felér egy artistamutatvánnyal - kapaszkodnak, támaszkodnak, hogy az ülőkéhez nem érve tudják elvégezni dolgukat. Pedig, nem is feltétlenül az ülőke a legundorítóbb és legpiszkosabb a helyiségben.

Annak érdekében, hogy még véletlenül se érintsenek meg semmit nyilvános vécézés közben, az amerikaiak 63 százaléka a lábával nyomja meg a vécéöblítőt, 60 százalékuk pedig papírkéztörlővel fogja meg a kilincset. Mindezzel a nyilvános vécékben esetlegesen megtelepedett veszélyes baktériumoktól vagy vírusoktól próbálják megvédeni magukat.

Ezeket soha ne húzzuk le a vécén! Részletek .

Bár kézenfekvőnek tűnhet, hogy a vécéülőke elkerülésével a kórokozók sem tudnak megrohamozni bennünket, a helyzet nem ennyire egyszerű. Íme négy meglepő tény az otthoni és a nyilvános mosdókban megtelepedő baktériumokról.

Nem feltétlenül az ülőke a legpiszkosabb a helyiségben
Nem feltétlenül az ülőke a legpiszkosabb a helyiségben. Fotó: iStock

Nem a vécé a legfertőzöttebb

Valójában a vécénél még a fogkefénk is sokkal fertőzöttebb lehet. Egy 2011-es kutatás során azt vizsgálták, hogy az otthoni fürdőszobák mely felületein található a legtöbb kórokozó. Míg a vécéülőkék 27 százalékán találtak penész- illetve élesztőgombát, addig a fogkefék 64 százalékán. De a fogkefék 27 százalékán találtak még coliform baktériumot is - ami székletszennyezésre utal -, valamint 14 százalékukon Staphylococcus baktérium is fellelhető volt. Szakemberek szerint azonban nem kell kétségbeesni, a legtöbb ember immunrendszere ugyanis képes megakadályozni a kórokozók esetleges fertőzését.

Vírusokból sincs hiány

Egy 2014-es kutatásban megvizsgáltak egy egyetemi kampusz két női és két férfi fürdőszobáját. A fürdőszobákban a többi között mintát vettek a a vécéülőkékről, a szappanadagolóról és padlóról a vécé körül. A mintákon a Staphylococcus baktérium mellett kimutatták a HPV és a herpeszvírus jelenlétét is, valamint az E.Coli baktériumét. A kutatók azonban megint csak nyugalomra intenek. Mint mondják, a legtöbb kórokozó a test elhagyása után nem él túl sokáig, így kicsi az esélye a fertőzésnek.

A kórokozók szétszóródnak az egész fürdőszobában

A kórokozók tehát egyáltalán nem csak a vécében vagy annak közvetlen közelében telepedhetnek meg. De hogy miként jutnak el a fogkefénkig? A mi segítségünkkel. Mikor ugyanis felnyitott fedéllel húzzuk le a vécét, a kórokozók gyakorlatilag berobbanak a levegőbe, és a vécétől akár egyméteres távolságra is eljuthatnak. Egy vizsgálat során egyébként a csaptelepek is rendkívül szennyezettnek bizonyultak: a vizsgált csaptelepek 27 százalékán élesztő- és penészgombát, 9 százalékukon coliform baktériumot, 5 százalékukon pedig Staphylococcus baktériumot találtak.

A kézszárítás is veszélyes

Nem is gondolnánk, de a nyilvános vécékben gyakran fellelhető gépi kézszárító használata sem feltétlenül okos választás. Egy 2018-as kutatás mutatott rá arra, hogy ha gépi kézszárítót használ az ember, az olyan, mintha egyáltalán nem is tisztálkodott volna. A nyilvános vécékben fellelhető meleg levegős készülékek ugyanis fekáliából származó kórokozókkal fújják tele a kezeinket. A kézszárítók valójában nem csinálnak mást, mint hogy az egyik oldalon magukba szívják a mosdó levegőjét - az esetleges kórokozókkal együtt -, a másikon pedig felmelegítve, nagy sebességgel kifújják azt magukból.

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!