A nyugalom megzavarására alkalmas húsüzemre csapott le a Nébih – videóval

Súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy túrkevei húsüzemben.

A túrkevei üzem helyiségei és több, az élelmiszer előállításnál használt eszköz, berendezés, valamint a dolgozók munkaruhája is erősen szennyezett volt. Több területet rágcsálóürülék szennyezett. A falak és a mennyezet, valamint azok lemezburkolata több helyiségben sérült, illetve korrodált volt – írja keddi közleményében a Nébih. Az üzemben előállított élelmiszerek tárolása több esetben alátét nélküli ládákban, a padozaton történt. Az egységben az eszközfertőtlenítők sem működtek, vagy nem rendelkeztek a megfelelő működés ellenőrzéséhez szükséges hőmérséklet-kijelzővel.

A vizsgálat során a Nébih ellenőrei felfedeztek egy, az üzem alaprajzán nem szereplő helyiséget, benne egy gépkocsira szerelhető fagyasztókonténerrel. A tárolóban juhhúst és belsőségeket, darabolt szarvashúst, valamint – közvetlenül a padlóra helyezve – lebőrözött fagyott szarvastesteket találtak az ellenőrök. Az érlelő kamrákból jelentős mennyiségű szarvas szalámi is előkerült. Az üzem engedélye alapján sem juh-, sem vadfeldolgozást nem végezhettek volna az egységben. Az ellenőrök emellett azt is megállapították, hogy a működési engedélyéből korábban törölt zsírolvasztási tevékenységét is tovább végezte a vállalkozó.

A Nébih a súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az üzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A hatóság továbbá 51 tétel, összesen több mint 9,6 tonna nem nyomon követhető és illegálisan végzett tevékenységből származó, valamint lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszert vont ki a forgalomból. Mindemellett megtiltotta azok forgalomba hozatalát és felhasználását.

Az üzem a nyomon követésről 2024 novembere óta semmilyen nyilvántartást nem vezetett. Emiatt a hatóság azonnali hatállyal elrendelte minden olyan, a létesítményben előállított, darabolt, feldolgozott élelmiszer forgalomból való visszahívását, amelynek még nem járt le a minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági ideje. Az eljárás, valamint a bírság kiszabása folyamatban van.

Borítókép: Nébih

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, és elszórtan valószínű időszakos eső, zápor. Az északias szelet főként az északkeleti megyékben kísérhetik olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul. Késő estére 1 és 7 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatásokra ugyanakkor nem kell számítani, így a frontérzékenyek tünetei várhatóan nem erősödnek fel.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra