10 tipp ödémás láb kezelésére

Ha gyakran bedagad a lábad, a diagnózisért szakorvoshoz kell fordulni, a tünetek enyhítéséért azonban otthon is sokat tehetsz.

A víz- vagy folyadékvisszatartás, ödémásodás rendkívül kellemetlen tünetekkel járó állapot, melynek lényege, hogy a kötőszövetekben felgyülemlik a folyadék, így az a többszörösére dagadhat. 

lábduzzanat, ödéma, lábfájdalom, lábfájás
Kellemetlen lehet a láb duzzanata. Fotó: Getty Images

Miért duzzad meg a láb?

Ödéma, vagyis szövetközti vizenyő akkor alakul ki, ha felbomlik a szövetközti folyadék termelésének és elvezetésének egyensúlya, és emiatt a szövetek közötti térben vizenyő szaporodik fel – világít rá a háttérben húzódó folyamatokra Vaskó Péter, a Kardioközpont specialistája. 

A jelenség koncentrálódhat csak egyetlen testrészre, de érinthet több szervet vagy testrészt is. Okozhatják bizonyos betegségek, mint például a májcirózis, a vesebetegség, a láb vénáinak gyengesége vagy szívelégtelenség. Ugyanakkor gyakran banális okokra vezethető vissza, mint például a túl hosszú ideig tartó ülés, a túl sok sós étel fogyasztása, a premenstruációs szindróma vagy a terhesség. Mindemellett mellékhatásként is előfordulhat, hiszen okozhatnak ilyen problémát a magas vérnyomás gyógyszerek, a szteroidok, egyes gyulladáscsökkentők, ösztrogéntartalmú szerek és bizonyos cukorbeteg-gyógyszerek is.

Így enyhítheted a tüneteket

  1. Vizsgáltasd ki magad! Akár komoly betegség is állhat a háttérben, amit kezelni kell!
  2. Fogyassz minél több olyan ételt, melyeknek vízhajtó tulajdonságai is vannak. Ilyen a spárga, a hagyma, az uborka, az ananász, a vízitorma, a paradicsom vagy a görögdinnye is. 
  3. Kerüld a sót, használj belőle minél kevesebbet! Ízesíts inkább zöldfűszerekkel!
  4. Maradj aktív! Mozogj rendszeresen!
  5. Ha ülőmunkád van, akár az irodai székedben is átmozgathatod a lábaidat. Görgesd néha a lábaidat a lábujjaktól a sarokig és vissza. A láb mindkét végén (lábujjhegy vagy sarok) rövid ideig tartsd megfeszítve a lábad, mielőtt újra visszagördítenéd.
  6. A Kneipp-kúra, a lábfürdő vagy egy hideg-meleg váltózuhany csodákra képesek vizesedés esetén. 
  7. Igyál eleget! A víz a legjobb választás.
  8. A talpmasszázzsal is sokat tehetsz a lábaidért.
  9. Ha lehet, ne tedd keresztbe a lábaid, vagy csak rövid ideig!
  10. Néha polcold fel a lábaidat!









ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult idő valószínű, esetleg keleten, északkeleten szakadozhat a felhőzet. A Dunántúlon többfelé várható csapadék: zömmel eső, de a hegyekben havas esőbe, havazásba válthat a csapadék. Északkeleten is előfordulhat kevés havas eső, a magasabb részeken gyenge havazás. Az északkeleti szél megélénkül, az északkeleti tájainkon meg is erősödik.Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő.Hajnalban -1, +4 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!