Rizikóforrás a vércsoport: nézze meg, Önt érinti-e!

A memóriaromlás ellen sok dolgot tehetünk: megváltoztathatjuk például az életmódunkat. Most azonban felfedeztek egy olyan tényezőt, melyet nem tudunk megváltoztatni.

A memóriaromlás ellen sok dolgot tehetünk: megváltoztathatjuk az életmódunkat, egészségesebb szokásokat sajátíthatunk el, leszokhatunk a dohányzásról is. Most azonban felfedeztek egy olyan tényezőt, melyet nem tudunk megváltoztatni.

Közel száz évvel ezelőtt Karl Landsteiner Nobel-díjat kapott azért, mert felfedezte, hogy nem mindenki vére egyforma, különböző vércsoportok léteznek. Azt azonban a mai napig nem tudjuk, miért is léteznek a vércsoportok. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el! Dr. Mary Cushman és kollégái szerint az AB-s vércsoportú embereknél közel 82 százalékkal nagyobb az esély arra, hogy memóriazavarok, illetve a kognitív gondolkodást befolyásoló problémák alakuljanak ki. Az eredményt azért is meglepő, mert a világon az AB-s vércsoport a legritkább.

A kutatás során 30 ezer felnőtt adatait elemezték, akik egy nagyszabású, közel 3 és fél évig tartó egészségügyi felmérésben vettek részt. Azok közül, akik a kutatás elején egészségesek voltak, 495-nél alakult ki valamilyen memóriaprobléma vagy kognitív hanyatlás. A betegek között szignifikánsan magasabb volt az AB vércsoportúak aránya , mint arra számítottak, a vizsgált populáció tagjainak ugyanis csak 4 százaléka tartozik ebbe a vércsoportba.

Memóriaromlás: AB-vércsoportnál gyakoribb

"Ez a kutatás tulajdonképpen csak rávilágít a vércsoport, az érrendszeri problémák és a lehetséges kognitív hanyatlás közötti összefüggésekre" - mondta dr. Cushman. "Korábbi vizsgálatok ugyanis már bizonyították a diabétesz hatásait a kognitív képességekre, és a vércsoportot is sikerült összefüggésbe hozni egyes szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságával."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!