Idén elvégezhetik az első hazai tüdőátültetést

Idén elvégezhetik az első hazai tüdőátültetést - mondta el Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának igazgatója.

Jelenleg a nemzetközi megállapodások szerint Bécsben hajtanak végre ilyen beavatkozást; tavaly például 22 magyar állampolgár kapott ott új tüdőt.

Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának igazgatója elmondta, Magyarországon a tavalyi rekordév volt: a 2013-asnál harminc százalékkal több, 203 elhunyt ember szerveit kaphatták meg mások . Az átültetések száma ennél is nagyobb mértékben, 38 százalékkal emelkedett, köszönhetően annak, hogy Magyarország 2013 közepe óta teljes jogú tagja az Europtransplant szakmai szervezetnek.

Az orvosi stáb felkészült a műtétre

Jelezte: az 58 szívtranszplantáció mellett az élő donortól kapott szervekkel együtt tavaly 342 vesét, 75 májat ültettek át, illetve 14 olyan kombinált beavatkozást hajtottak végre, melynek során valaki egyszerre kapott vesét és hasnyálmirigyet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!