Szuperlátást biztosít az új éjjellátó kontaktlencse

Eredetileg a színtévesztés korrigálására fejlesztették, de viselői akár korom sötétben is láthatnak majd egy új kontaktlencsével.

Szuperlátást lehetővé tevő kontaktlencséket mutattak be egy friss tanulmányban. A lencsék – amelyek nanorészecskék segítségével nyelik el az alacsony frekvenciájú fényt – lehetővé teszik a viselőik számára, hogy olyan infravörös hullámhosszakat is érzékeljenek, amelyek egyébként láthatatlanok az emberi szem számára. Aki tehát ezt használja, a sötétben is láthat majd – írja a Live Science.

kontaktlencse
Az új kontaktlencse segíthet a színtévesztőkön is. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Becsukott szemmel is működik

Az új lencsékhez nanorészecskéket ágyaztak be rugalmas polimerekbe, majd első körben egereken, később pedig embereken is tesztelték a fejlesztést. A résztvevők a lencsék segítségével érzékelték a villódzó infravörös fényt és meg tudták állapítani annak irányát, az infravörös látás ráadásul becsukott szemmel még jobb volt. 

A lencsékbe ágyazott nanorészecskéket módosítva olyan változatokat is létrehoztak, amelyek a közeli infravörös spektrum meghatározott, látható részeit kék, zöld és piros színre alakították át. A csapat szerint ez a módosítás segíthet a színtévesztéssel élőkön. 

"Az új fejlesztés megnyitja a lehetőséget a nem invazív, szuperlátást biztosító eszközök előtt" – mondta el Tian Csüe, aki a Kínai Tudományos és Technológiai Egyetem munkatársaként vett részt a fejlesztésben. 

A hagyományos éjjellátó szemüvegek a második világháborúban jelentek meg, ezek elektronikus képfokozó csöveket használnak. Komoly hátrányuk, hogy általában energiaforrásokra szorulnak, emellett nem képesek az infravörös tartomány minden hullámhosszát megkülönböztetni. A mostani, innovatív fejlesztésről jó tudni, hogy sok kutatómunkára és tesztelésre lesz még szükség, mielőtt a mindennapi gyakorlatban is bevethetnék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!