Amikor a bárányhimlő visszavág

A bárányhimlőből, illetve övsömörből való felépülés után a fertőzést okozó vírus továbbra is a szervezetben marad, az immunrendszer gyengülésekor pedig aktivizálódhat. Igen kellemetlen tünetekkel.

A Ramsay-Hunt szindróma egy olyan betegséget takar, amelynél a fülkagylón, illetve a hallójárat területén herpeszes hólyagok jelennek meg, amit nagyfokú fülfájdalom előz meg, illetve bekövetkezik az azonos oldali arcideg bénulása is. Kórokozója ugyanaz a (herpeszvírusok közé tartozó) Varicella zoster vírus, amely gyerekkorban bárányhimlőt, felnőtteknél pedig övsömört okoz. Azért alakulhat ki, mert a bárányhimlőből, illetve övsömörből való felépülés után a fertőzést okozó vírus továbbra is a szervezetben marad, az immunrendszer gyengülésekor pedig aktivizálódhat. A betegség főleg idősebbeket érint, jellemzően csak 60 éves kor fölött jelentkezik. Nem túl gyakran alakul ki, a fül-orr-gégészek viszonylag ritkán találkoznak vele.

A betegség első tünete, hogy az érintettnek borzasztóan elkezd fájni a füle. Az első három-négy napban látható jel alig van, egyedül az erős fülfájdalom jellemző, amely miatt a beteg nagyon elesett állapotban van. A fájdalom rendszerint annyira komoly, hogy az érintettek biztosan elmennek vele orvoshoz. A fájdalom megjelenését követően herpeszes hólyagok alakulhatnak ki a fülkagylón és a hallójárat bemenetében. Ilyen erupciók később beljebb, a hallójárat mélyén is kialakulhatnak, a dobhártyán is megjelenhetnek. A fül ki is pirosodhat.

Ramsay-Hunt szindróma, bárányhimlő, övsömör, vírus, fül-orr-gégészet
UGYANAZ OKOZZA, MINT A BÁRÁNYHIMLŐT. Fotó: Getty Images

A Ramsay-Hunt szindrómát fül-orr-gégészek és ideggyógyászok is kezelhetik, a betegség a két szakorvosi terület határmezsgyéjén mozog. Mivel vírusos betegségről van szó, kezelésében az antivirális szerek kapnak kulcsszerepet, de mellettük szteroidokat és fájdalomcsillapítókat is alkalmaznak. Emellett szoktak adni B-vitaminokat is. A betegek az esetek kétharmadában akár teljesen meg is gyógyulhatnak, maradandó panaszok nélkül felépülhetnek. Előfordul azonban az is, hogy az érintetteknél a megfelelő kezelés ellenére sem lesz újra tökéletes az arcideg működése, így fellépnek maradványtünetek.

Meg lehet-e előzni ezt a szindrómát, és kiről kapta a nevét? Erre is választ találnak a Ramsay-Hunt szindrómáról szóló részletes cikkünkben a Betegségek A-Z rovatban !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és átmeneti időszakra. Helyenként szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron és a Bakony térségében olykor előfordulhatnak élénk széllökések.A hőmérséklet kora délután és késő este egyaránt 1 és 8 fok között alakul. Még pár napig frontmentes idő várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!