Kenyér, olaj, csoki: vajon betehetjük a hűtőbe?

A hőséget nem csak az emberek és az állatok viselik nehezen. Egyes élelmiszerek sokkal gyorsabban megromlanak ebben a melegben. Mutatjuk, mit lehet ez ellen tenni.

A hőségben, különösen a párás melegben olyan élelmiszerek is gyorsabban romlanak, amelyek egyébként az év többi részében nem igényelnek hűtést – hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer.

nő becsomagolt pékárut tart
Egyes élelmiszerek sokkal gyorsabban megromlanak ebben a melegben. Fotó: Getty Images

Mi legyen a pékáruval?

Ahogy az a német ÖkoTest cikkében is olvasható, kánikula idején célszerű lehet kenyeret, a zsemlét, valamint az egyéb pékárukat is hűtőbe tenni. Ezeket azonban csak rövid ideig szabad hűteni, ugyanis kiszáradnak és elveszítik az ízüket a fridzsiderben.

Így tárold nyáron a kenyeret, hogy ne legyen baj.

A növényi olajok a hűvöset kedvelik

A növényi olajok gyorsabban megromlanak, ha hő, fény és oxigén éri őket. Ezeket a termékeket tehát mindig jól lezárva kell tárolni, mégpedig egy sötét és hűvös helyen. Emiatt a hűtőszekrény tulajdonképpen egy tökéletes hely az étolajok, különösen a többszörösen telítetlen zsírtartalmú, hidegen sajtolt olajok számára – mint amilyen például a lenolaj is –, ezek ugyanis gyorsabban avasodnak.

Néhány étolaj lehűtve ugyan zavarossá, viszkózussá válhat, ez azonban nem jelent minőségromlást, és ezek a »tünetek« elmúlnak, amint az olajok kikerülnek a hűtőből” – jegyezték meg.

A csoki inkább olvadjon, a magvak viszont hűthetőek

Sokan a csokoládét is a hűtőbe teszik a kánikula idején, hogy ne olvadjon teljesen szét az édesség. A szakértők azonban ezt nem javasolják, hiszen a minőségi csokoládé összetett ízei nem tudnak igazán kibontakozni a hidegben, a hűtőben keringő szagokat ugyanakkor hajlamos felvenni a termék. „A hámozott magvakat ugyanakkor feltétlenül érdemes a hűtőben tárolni, mert magas zsírtartalmuk miatt ezek gyorsan avasodnak” – tették hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!