Mikor szexeljek először a párommal? – ez a tudomány válasza

Mennyi időt kell várniuk a pároknak az intimitással? Ez a kérdés a párkapcsolat jövőjét is meghatározhatja.

Voltatok már néhány randin, dúl a szerelem, a fellegekben jársz, talán itt az ideje, hogy a következő szintre lépjetek. De hogyan lehetsz ebben teljesen biztos? A kérdés azért is fontos, mert a világ nagy részén a társadalmi normák sokáig azt diktálták, hogy a pároknak a házasságig kell várniuk a szexszel, sőt bizonyos kultúrákban – főleg vallási okokból – a mai napig az önmegtartóztatást gyakorolják. Emiatt van, ahol rengeteg ítélkezéssel szembesülhetnek mások részéről azok, akik nagyon gyorsan intim kapcsolatba lépnek egy új partnerrel, vagy akiknek több szexuális partnerük van – írja az IFL Science.

szex, együttlét
Nem mindegy, mikor bújunk először ágyba a párunkkal. Fotó: Getty Images

Egy 2010-ben készült tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy akik hosszabb ideig várnak az első együttléttel, azok később elégedettebbek a házasságukkal. Ezzel szemben a modern randizási kultúrában az a trend, hogy a pároknak tesztelniük kell a szexuális kémiájukat, mielőtt az elköteleződés mélyebb szakaszába lépnének – írták a szerzők. Jason S. Carroll, a tanulmány egyik társszerzője két következtetésre jutott: az egyik, hogy a szex késleltetése lehetővé teszi az emberek számára, hogy tudatosabban válasszanak partnert, a másik szerint pedig azok a párok, akik nem a szexre koncentrálnak, több időt tudnak a kapcsolatuk érzelmi aspektusaira fordítani, ami mélyebb intimitáshoz vezet.

De mégis meddig várjak?

Barton Goldsmith pszichoterapeuta szerint amennyiben mindkét fél számára kényelmes, 36 órányi együttlét elegendő. Ez tehát azt jelenti, hogy néhány hét randizás után, ha mindketten lelkesek vagytok, már bele lehet vágni. Mások kissé megfontoltabb álláspontot képviselnek: Toni Coleman pszichoterapeuta például azt javasolja, hogy várjatok három hónapot, vagy amíg biztosak nem vagytok benne, hogy már nem a rózsaszín köd vesz körül, és megfontoltan tudtok ilyen döntést hozni. Több szakember azonban az úgynevezett három randi szabályát tanácsolja, ami a populáris kultúrában is gyökeret vert. Nincs tehát tökéletes pillanat, fontos viszont, hogy beszéljétek meg egymással az érzéseiteket ezzel kapcsolatban is. Elengedhetetlen, hogy mindketten biztonságban érezzétek magatokat, mielőtt belevágtok, ez ugyanis két ember döntése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!