Pótolja energiáit!

Fáradtan ébred, legszívesebben fel sem kelne? Undorodva néz a szürke ködre, és elképzelni sem tudja, hogyan tud a munkatársa még most is jókedvű és energikus lenni? Tegyen róla, hogy Ön is visszanyerje szokott energiáját!

Micimackó vagy Füles?

Emlékszik a Százholdas Pagony lakóira? A mindig kiegyensúlyozott, jó kedélyű és jó étvágyú Micimackóra, aki folyton készen állt valami vidám kis kalandra, de ha más szórakozása nem akadt, hát legalább énekelt egy kis dalt magának? És, gondolom, Ön is látja maga előtt Fülest, aki épp az ellentéte volt: fejét-farkát unottan lógató, folyton rosszkedvű, kesergő, szürke öreg csacsi. Ha választhat, melyik lenne szívesebben? Ne lepődjön meg a hasonlaton, bizony, ha körülnéz, láthatja, hogy az emberek között is akad az életet örömteli történések sorozatának tekintő, kiegyensúlyozott kedélyű örökmozgó és enervált, kedvetlen, magát mindig fáradtnak, betegnek, öregnek érző sorstársunk is. Mindez azonban nemcsak adottság, lelki alkat kérdése, hanem – bármilyen furcsa – sok múlik azon is, hogy az illető mit eszik, vigyáz-e magára, gondoskodik- e mindenről, ami a szervezetének a jó erőnléthez, harmonikus lelkiállapothoz, testi-lelki egészséghez kell.

Mire van szüksége?

A folyamatos lehangoltságot, erőtlenséget, fáradékonyságot, enerváltságot könnyen okozhatja a legbanálisabb vitaminhiány és az is, ha a szervezete nem jut hozzá azokhoz az ásványi anyagokhoz, nyomelemekhez, amelyekre a kiegyensúlyozott működéshez mindenképpen szüksége van. Nézzünk néhány példát rá: Az A-vitamin hiánya látásproblémák mellett megmutatkozhat gyengeségben, a fertőzésekkel szembeni ellenálló-képesség csökkenésében. A B-vitaminok – az egész család – alapvető fontosságúak a különböző biokémiai folyamatokban, az anyagcserében, az idegsejtek működésében, hiányuk sokféle tünetet okozhat, például jelentkezhet fáradtság, étvágytalanság, fogyás, hányinger és gyengeség, bőrgyulladás, ideggyulladás és vérszegénység.

A C-vitamin az egyik legfontosabb antioxidáns, részt vesz a káros reaktív oxigéngyökök megkötésében és hatástalanításában, erősíti az immunrendszert, a fertőzések megelőzésében és gyógyításában is szerepet játszik. Hiányát jelezhetik véraláfutások, fogínyvérzések, az orrvérzésre való fokozott hajlam, a duzzadt, érzékeny ízületek és a fájdalmas csontok, az általános gyengeség, étvágytalanság, a száraz, pikkelyes bőr. Az E-vitamin hiánya vörösvérsejt- és idegi károsodásokban mutatkozik meg.

Nem kevésbé fontosak az ásványi anyagok sem, így például a csontok felépülésében nélkülözhetetlen szerepet játszó kalcium, a vérképzésben fontos vas, az izmok és idegek működéséhez elengedhetetlen magnézium és a többi nyomelem, amely ugyan csak kis mennyiségben van jelen a szervezetben, de jelentősége annál nagyobb. Mindezeket elvileg a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásnak tartalmaznia kellene ugyan, de épp a visszatérő rossz közérzet, a fáradékonyság, az energiahiány mutatja, hogy szükség van a pótlásukra. Annál is inkább, mert a modern világ olyan kihívások elé állítja az emberi szervezetet (stressz, fertőzések, környezetszennyezés, stb.), melyek hamar lemerítik még az egészségesek energiatartalékait is, így újra meg újra tudatosan gondoskodni kell az ehhez szükséges vitaminraktárak, ásványi anyagok feltöltéséről. Ma már sokféle készítmény áll rendelkezésre: válasszon olyat, ami egyszerre gondoskodik a vitaminok és a nyomelemek pótlásáról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!