Miért jobb megbocsájtani és felejteni?

A megbocsájtás megkönnyíti a felejtést - derül ki egy friss kutatásból, ami megerősíti azt a népi bölcsességet, hogy a legjobb mindkettőt egyszerre gyakorolni.

A pszichológusok kimutatták, hogy azok, akik ellen valamilyen bűnt követtek el, nagyobb valószínűséggel tudják elfelejteni a történtek részleteit, ha megbocsájtanak a vétekért. A valakivel szemben érzett erős érzelmek lebirkózásának, illetve a valamilyen esemény emlékének elfojtásának képessége ugyanazokkal az agyi mechanizmusokkal állnak összefüggésben.

A St Andrews Egyetem kutatói azt vizsgálták, vajon ez azt jelenti-e, hogy a megbocsájtás és a felejtés kapcsolatban áll egymással. Arra kértek 40 önkéntest, hogy olvassanak el egy történet sorozatot, amelyek hűtlenségről, lopásról és hasonló bűnökről szóltak, majd megkérdezték tőlük, hogy ha ők lennének az áldozatok, megbocsájtanának-e az elkövetőnek. A következő két hétben megmutatták a résztvevőknek ugyanezt a történet sorozatot, majd később arra kérték őket, hogy vagy idézzék fel a történetek részleteit, vagy hogy ne gondoljanak rá.

Miért jobb megbocsájtani és felejteni? (Fotó: Europress)

A megbocsájtani a bűnösnek , még akkor is, ha a kutatók arra kérték őket, hogy próbálják elfelejteni.

Dr. Saima Noreen, a kutatás vezetője szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy a megbocsájtás megkönnyítheti a nem kívánatos emlékek szándékos elfelejtését. A kutató szerint a zavaró emlékek elfelejtésének képessége hatékony stratégia lehet ahhoz, hogy az emberek továbblépve normálisan élhessék az életüket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!