Gyógyító szeretet

Az állatterápia létező, hazánkban most terjedő gyógymód. Majd minden betegségtípus esetén jól használható, a kulcs, hogy szerethetünk és minket is szeretnek.

A tamagocsi óta tudjuk, hogy a gyerekeket rendre, rendszerre lehet szoktatni, ha kis kedvencükről nekik maguknak kell gondoskodniuk. Ráadásul az elektromos háziállat - ha még emlékeznek rá - nem hullajtotta a szőrét, az eledele sem került pénzbe, azonkívül nem nőtt meg. Ezek voltak a praktikus oldalai. Az előnyei között azonban nem szerepelt, hogy terápiás hatással lenne bárkire. Pedig az állatterápia létező, hazánkban most terjedő gyógymód. Majd minden betegségtípus esetén jól használható.

Ez az alternatív gyógymód is az Egyesült Államokból terjedt el. Itt először szociális otthonokban alkalmazták, ahol a magány és a szeretet hiánya lehangolttá, szomorúvá tette a beteg, idős embereket. Néhány kutya azonban megoldotta a helyzetet: az ápolók megfigyelték, hogy az állatok simogatása után a betegek sokkal vidámabbak lettek, visszatért régi életkedvük. E megfigyelések után kezdték el a tudományos vizsgálatokat. Nancy Edwards Alzheimer-kórban szenvedő betegek étkezési szokásait jegyezte le. A betegek egyik csoportjának szobájában elhelyezett egy akváriumot, színes díszhalakkal. Tíz hétig figyelte őket és megállapította, hogy a "halas" szobák lakóinak étvágya nőtt: több mint tíz százalékkal többet ettek, mint a kontrollcsoportba tartozó betegek.

Hazánkban is vannak már a fentiekhez hasonló kezdeményezések. Például akváriummal kísérleteznek egy vidéki kórház pszichiátriáján. Azt remélik, hogy a depressziós betegek állapota javulni fog, ha több időt tölthetnek a kopoltyúsok társaságában.

A legnagyobb egészségügyi haszna azonban úgy tűnik az emlősöknek van. A simogatás fiziológiai hatása ma már vitathatatlan, egy macska kitartó simogatása több higany-milliméterrel csökkentheti a vérnyomást, egy kutya odaadó szeretete stabilizálhatja a mentálisan sérült emberek állapotát.

A Rex Kutyaotthon Alapítvány rendelkezik Magyarország egyik első, speciálisan képzett terápiás kutyájával. A Lilike nevű spániel gyakran "látogat" idős betegeket és gyerekeket, hogy szép napokat szerezzen nekik és segítse gyógyulásukat.

Költségesebb, de hazánkban is elérhető már a lovas terápia. Három típusát különböztethetjük meg. A hippoterápiát gyógytornász vezeti, aki a saját szakterülete mellett a lovakhoz, a lovagláshoz is ért. A gyógylovaglásnak ez a fajtája neurológiai és ortopédiai problémákkal küzdők számára jelent segítséget. A lovastorna tanulási nehézségekkel, vagy kommunikációs zavarokkal sújtott gyerekek számára ajánlott. Emellett a szellemileg sérültek számára is szerveznek sportlovaglást, mely segíti a fejlesztésüket. A mozgásfejlesztés mellett a friss levegő és az állatokkal való kapcsolat együttesen hatnak a betegekre.

Az állatterápiát néha megpróbálják "műállat-terápiával" kiváltani. Ha nehézségekbe ütközik, hogy élő állattal kerüljön kapcsolatba a beteg, akkor plüssállatok helyettesíthetik élő társaikat. Bár a szeretet érzését itt nélkülözniük kell, de a simogatás fent leírt, jótékony hatásai ebben az esetben is tapasztalhatóak.

Régi megfigyelés, hogy az állattartók kiegyensúlyozottabbak, kevesebb gyulladásos megbetegedéssel küzdenek. Csak ezért azonban ne vásároljunk állatot! A kutya és a macska ugyanis a simogatás mellett sétára, ételre és rendszeres foglalkozásra is igényt tart. Tartásuk felelősség, melyet sohasem szabad elfelejtenünk. Közeledik a karácsony és sokan ezt az alkalmat ragadják meg, hogy házikedvencet ajándékozzanak. Akinek ilyen szándéka van, az előbb mérje fel a terepet: van-e elég idő és hely ahhoz, hogy a megvásárláskor még apró állat felnövekedve is megkaphassa mindazt, amire szüksége van. Mert egy kiegyensúlyozott gazdi-kedvenc kapcsolat sok örömet okozhat az embernek, állatnak egyaránt. Vigyázzunk rájuk, hogy vigyázhassanak ránk! X.évf./12.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!