Agresszívvá tesz az állandó diétázás

A diétázás a normál étkezéshez képest nagyobb eséllyel teszi az embereket ingerlékennyé és haragossá - idézte egy amerikai tanulmány megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

A Journal of Consumer Research című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerzői szerint az evéssel kapcsolatos önuralom gyakorlásához szükséges erőfeszítés az emberek gondolataiban agresszív keretet kaphat, ami például erőszakos filmek választásában nyilvánul meg.

A zabálás pszichológiája Az egyik kísérletben a tesztalanyok almát vagy csokoládét választhattak. Az almát elfogyasztók közül nagyobb arányban választottak később haragot és dühöt ábrázoló filmet megtekintésre a "szelídebb" film helyett. Egy másik tanulmány résztvevői élelmiszerekre vonatkozó ajándékutalvány vagy gyógyfürdői rekreációs szolgáltatás közül választhattak. Az ezt követő megkérdezésben az előbbi mellett döntő emberek nagyobb érdeklődést mutattak a dühös arcokat ábrázoló fotók iránt, mint a rémült arcok iránt. A harmadik tesztben diétázó és nem diétázó emberek véleményét kérték ki egy dühöt, illetve szomorúságot kiváltó társadalmi üzenettel kapcsolatban. A diétázók többen szavaztak az előbbire, amely azt az üzenetet tartalmazta, hogy "ha nem növelik a rendőrök képzésére szolgáló ráfordításokat, több bűnöző szökik majd meg a börtönökből". Végül az utolsó tanulmányba bevont emberek egészséges vagy ízletesebb, ám kevésbé egészséges desszert közül választhattak. Akik az előbbi mellett döntöttek, utána nagyobb eséllyel lettek ingerültek egy parancsoló módban eljuttatott reklámüzenet miatt.

"A kutatás megmutatta, hogy az önuralom folyamatos gyakorlása következtében nagyobb valószínűséggel viselkednek az emberek agresszívan mások iránt, és a diétázó emberek ingerlékenyebbek és gyorsabban indulatba jönnek" - véli David Gal, a chicagói Északnyugati Egyetem és Wendy Liu, a Kaliforniai Egyetem munkatársa, a tanulmány két szerzője. Mint hozzátették, az emberek viselkedésének megváltoztatására irányuló törekvéseknek a módszerek szélesebb körét kellene magukba foglalniuk, melyek jobb eséllyel mozdítanak elő pozitív viselkedési válaszokat.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!