Tűzoltók tippjei, ha felgyújtanád a lakást

„Hasznos tippek, ha fel akarod gyújtani a lakásodat” – ezzel a meghökkentő felütéssel kezdte figyelemfelhívó posztját az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Facebook-bejegyzésükben a leggyakoribb, elektromos tüzet okozó hibákat sorolták fel, illetve néhány képet is csatoltak, elrettentésképpen.

  • Okozz elektromos tüzet!
  • Dugdoss minél több ketymekütyürűt az elosztóba!
  • Tekerd fel a kábelt és tedd rá az asztal lábát is!
  • Töltsd ágyban a telefont, laptopot, legjobb, ha mindezt egy sorozatnézés közben, egyszerre csinálod!
  • Felejtsd el, hol van a villanyóraszekrény, nehogy időben lecsapd a biztosítékot!

A fenti, igencsak megdöbbentő „tanácsokat” sorolták fel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-bejegyzésében. Mint írták, ha szeretnéd felgyújtani a lakásodat, elég csak néhányat betartanod ezek közül.

töltődő telefon és laptop az ágyon
Tűzveszélyes az ágyban tölteni a telefont és a laptopot, főleg egyszerre. Fotó: Getty Images

Inkább az alábbiakat fogadd meg!

A poszt felénél azonban komolyra fordították a szót. Először is kiemelték, hogy ami elektromos, az kigyulladhat. Ezt követően pedig természetesen valódi tanácsokat is megfogalmaztak a tűzoltók.

  • Ha egy kisgép rendszeresen lecsapja a biztosítékot, ha az elosztó vagy hosszabbító eldeformálódott, esetleg elfeketedett a konnektor környéke, az mindenképpen gyanús. Hívj villanyszerelőt!
  • Ha egy elektromos eszköz kigyullad, nem szabad vizet önteni rá, amíg áram alatt van. Minél hamarabb húzd ki a kábelét a konnektorból, vagy csapd le a biztosítékot a villanyóránál! Csak ezt követően locsolhatsz vizet a tűzre.
  • Nem szabad egyszerre több elosztót használni, mert tűzveszélyes. („Meg rondán is néz ki…” – jegyezték meg a tűzoltók.)
  • Tűz lehet abból is, ha feltekerve használod a hosszabbítót, így ugyanis a kábelmenetek egymást is melegítik.
  • Soha ne tölts elektromos eszközöket az ágyon vagy a kanapén, mert úgy könnyen túlmelegszenek. Inkább tedd a töltőn lévő kütyüket az asztalra vagy a földre. Ha mégis csak az ágyon van hely, akkor pedig tegyél valamit az eszköz alá – ne párnát vagy paplant, inkább egy kemény kötésű könyvet.
  • Érdemes beszerezni otthonra egy porral oltó készüléket.
  • Baj esetén hívd a 112-t!

Az alábbi képeket pedig elrettentés céljából osztották meg a lánglovagok.

elektromos tűz
Elektromos kapcsoló gyulladt ki a VIII. kerületben. Fotó: FKI archívum
ELEKTROMOS TŰZ
Családi ház konyhájában keletkezett tűz Cegléden, a Szélmalom-Zug utcában. A konyhában elektromos tűzhely és a körülötte lévő bútorzat kapott lángra. Fotó: Cegléd HTP archívum
ELEKTROMOS TŰZ
Az elektromos kapcsolószekrény gyulladt ki egy társasházi lakásban Székesfehérváron. Fotó: Székesfehérvár HTP archívum

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!