Patkányt láttak a Szent János kórház szülészetén

Olyan fotók kerültek a Naphíre.hu birtokába, amelyeken egy patkány látható a Szent János kórház szülészetén. A kórház már foglalkozik a problémával.

Patkányok bukkantak fel a Szent János kórház szülészetén - írja a Naphíre.hu. Úgy tudják, hogy mióta a sebészet és az urológia is a Kútvölgyi kórházba került át, a megüresedett helyiségekben egyre többször látni patkányokat. Legutóbbi viszont már a szülészet-nőgyógyászaton is felbukkantak, ahol az egyik olvasójuk fotót is készített az állatokról.

patkány
A kórház már intézkedik az ügyben. Fotó: Getty Images

Megkérdezték a kórházat is az ügyben, akik azt reagálták, hogy megtették a szükséges lépéseket az ügyben.

“Kórházunk - a hazai közintézményekre vonatkozó közegészségügyi előírásoknak megfelelően - megrendeléssel rendelkezik a rágcsálók elleni csapdák kihelyezésére és azok folyamatos megfigyelésére, pótlására, valamint fertőzöttség esetén a rágcsálók egyedi irtására. A kihelyezett csapdák esetében a visszaellenőrzés és pótlás rendszeres időközönként, garanciálisan megtörténik. 2023. július 1-től a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) vette át a kórházak műszaki üzemeltetési feladatait, így a rágcsálók és rovarok elleni védekezés biztosítását is”  - írta az Észak-budai Szent János Centrumkórház a portálnak.

Azt is hozzátették, hogy ha valahol elszaporodnak a rágcsálók, akkor soron kívüli intézkedést kezdeményeznek a KEF-nél.

Ennek megfelelően az Ön által említett esetben intézményünk azonnal értesítette a KEF-et, a szolgáltató pedig a helyszíni szemlét követően megtette a szükséges intézkedéseket

- áll a válaszban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!