Minden harmadik magyar hónapról hónapra él

Az infláció miatt a magyarok egyre kevésbé tudnak pénzt félretenni: a kelet-közép-európai régióban a legkevesebbet.

Továbbra is főleg vésztartalékba teszünk félre pénzt, ami viszont a többségnek legfeljebb egy hónapra lenne csak elegendőderül ki az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felméréséből. Bár az infláció miatt jelentősen nőnek a magyar és más európai fogyasztók kiadásai, ez a megtakarításokra eddig még nem volt jelentős hatással. A kintlévőségkezelő cég 23 országra kiterjedő felméréséből kiderül, hogy az átlagos európai fogyasztó jövedelme viszonylag kis részét, kevesebb, mint 20 százalékát teszi félre. Ettől az aránytól a magyar fogyasztók nem maradnak el jelentősen, csakhogy nekik a jövedelmük is alacsonyabb az európai átlagnál.

A régióban mi tudunk a legkevesebbet félrerakni

A kutatásból jól látszik, hogy Magyarországon egyre inkább leszakad pénzügyileg a társadalom mintegy harmada: 2022 második felében nagyjából minden harmadik ember mondta azt, hogy a hónap végére egyáltalán nem marad félretett pénze – ez megegyezik a tavalyi adattal. A kelet-közép-európai régióban messze Magyarországon tudnak a legkevesebben megtakarítást gyűjteni: Lengyelországban 27, Romániában 24, Szlovákiában 20, Csehországban mindössze 14 százalék mondta azt, hogy nincs mit félretenni a hó végére. 

Egyre többen tartanak a recessziótól

Azok a magyar fogyasztók, akik félreteszik jövedelmük egy részét, nagyrészt ugyanarra gyűjtenek, mint egy évvel korábban: 42 százalék általános tartalékot képez váratlan kiadásokra, további 12 százalék pedig arra az esetre rak félre, ha elvesztené munkáját vagy jövedelmét. 2021 óta csökkent azok aránya, akik lakásra gyűjtenek, vagy gyermekeik, unokáik számára tesznek félre. Nem meglepő módon háromszorosára nőtt azok aránya, akik kifejezetten egy recesszióra felkészülve tesznek félre pénzt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!