"Egy teher leszek a páromnak" - az eljegyzést követően bénult le a férfi

Az amerikai férfi élete legszebb időszakát élte, az esküvőjét tervezte párjával, amikor a fitneszteremben elájult, és kórházba kellett szállítani. Miután kerekesszékbe került, menyasszonya az ápolója is lett.

A Massachusettsben élő pár, Vaughn Pfeffer és Ariadne Carvalhais kapcsolatának legszebb időszakát élte 2020 karácsonyán: csaknem hatévnyi együttélést követően a férfi eljegyezte párját, és szinte azonnal belefogtak az esküvő tervezésébe. Alig három héttel az eljegyzést követően azonban sorsuk drámai fordulatot vett, a férfi kórházba került, majd deréktől lefelé lebénult. Párja, Ariadne szerint a tragédia csak megerősítette kettejük kötelékét - számol be az esetről a People.

"Egy teher leszek a páromnak"

Karácsony este, miközben barátnőjével römit játszott, Vaughn Pfeffer egy üzenetet rejtett a kártyapaklijukba az alábbi üzenettel: „Hozzám jössz feleségül?” Ariadne válasza erre egy határozott igen volt, a pár pedig úgy érezte, élete legszebb időszakába lép be. Örömük azonban nem tartott sokáig, január 12-én a nő drámai telefonhívást kapott: megtudta, hogy a férje váratlanul összeesett az edzőteremben, és jelezte, hogy nem tudja mozgatni a lábait. Edzőtársai azonnal mentőt hívtak hozzá, akik a közeli kórházba szállították. A férfinél aortarepedést diagnosztizáltak: az aorta az emberi test legnagyobb ütőere, melynek repedése életveszélyes állapotot eredményez. A férfi túlélte ugyan az esetet, viszont deréktől lefelé lebénult. Állapota csak lassan javult, ami miatt menyasszonyának fel kellett mondania a munkahelyén, hogy ápolhassa otthon a párját. 

A bénulás nem csak testi, de lelki nehézségeket is okozott a férfi számára. "A testem teljesen megváltozott, és ezzel együtt bekúszott az agyamba a gondolat: teher leszek a páromnak! Megéri neki velem maradni?" Ariadne azonban a kezdetektől határozottan vőlegénye tudtára kívánta adni, hogy vele marad a nehézségek ellenére is. "Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy elhagyjam" - mondta a lapnak az eset kapcsán.

Próbált minden nap apróbb figyelmességekkel a párja kedvében járni párjának, aki a bénulást követően hosszas kórházi kezelésre szorult. Ebben az időszakban a Covid-19 terjedése miatt szigorú karantén-intézkedéseket vezettek be az intézményben, ez azonban nem tántorította el a nőt attól, hogy valentin-napi vacsorával lepje meg lábadozó kedvesét. Rendelt egy adag ételt a férfi szobájába, mivel azonban a pandémia miatt nem léphetett be a szobájába, így az intézmény udvarán, az ablakával szemben állított fel egy asztalt. Itt fogyasztotta el a vacsorát, miközben a vőlegényével telefonon beszélgettek. 

A férfi apja is tolószékbe kényszerült

Amíg Vaughn rehabilitációját végezték a kórházban, Ariadne elvégzett egy háziápoló képzést, hogy felkészüljön a bénult párjának ápolására. Miután kiengedték a kórházból, a férfi apjához költöztek, aki akadálymentesítette az otthonát. A pár épphogy kezdett megbarátkozni az új élethelyzettel, amikor a családot egy újabb tragédia rázta meg: egy autóbaleset következtében Vaughn apja súlyosan megsérült, majd ő is tolószékbe kényszerült. Így már hivatásos ápoló segítségét is igénybe kellett venniük, és kapcsolatukat is újabb kihívás elé állította. Ariadne azonban úgy érzi, az ápolásnak köszönhetően még szorosabb, bennsőségesebb kötődést sikerült kialakítani egymással.

Azóta is törekednek rá, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a mindennapokból, és a lehető legkevesebb figyelmet fordítsák a nehézségekre. Ariadne jógát és Pilates-et kezdett tanítani, és visszament az iskolába, hogy ápolónői képzettséget szerezhessen. Párja pedig ismét sportolhat: a New England Patriots által szponzorált kerekesszékes futballcsapathoz igazolt, ahol hátvédként játszik. "Itt nem érzem magam annyira egyedül a sérülésemmel, ráadásul formában is tart az edzés" - nyilatkozta a lapnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!