Több megyére ónos eső csaphat le

A következő napokban alapvetően borult, párás idő lesz jellemző. Néhol szitálás, ónos eső, vagy akár zápor is előfordulhat. Havazás nem valószínű.

Az Észak-Dunántúlon szerdán előfordulhat szitálás, délelőtt ónos szitálás is lehet. A délies szél a délnyugati megyékben olykor megélénkül, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legenyhébb órákban jellemzően 0 és +6 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, a délnyugaton azonban magasabb értékek is várhatók, akár 11 fok körüli maximumokkal. Késő estére többnyire -1 és +5 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú riasztást adtak ki gyenge ónos eső veszélye miatt. A várható csapadékmennyiséget néhány tizedmilliméterre becsülik.

Borult, párás, ködös idő lesz a jellemző

Csütörtökön borult, párás, helyenként ködös idő várható. Csak kevés helyen szakadozik fel a felhőzet. Kisebb esőre, szitálásra készüljünk. A déli szélhez időnként élénk lökések társulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 7 fok között várható, de a naposabb tájakon viszont akár 10-11 fokot is mérhetnek.

nő ül egy ködös erdőben
A következő napokban alapvetően borult, párás idő lesz jellemző. Fotó: Getty Images

Pénteken is többnyire erősen felhős marad az ég, főként északkeleten lehetnek tartósan borult, párás vidékek. Az északi tájakon van a legnagyobb esély esőre, záporra. Élénk, néhol erős lökések is kísérhetik a délnyugati szelet. Délután 3-14 fok valószínű.

Nem jön hó szentestéig

Szombaton a nap első felében frontális felhőtakaró vonul át felettünk, többfelé esőt és záport hagyva maga után. Később északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, így a csapadékhajlam is csökken. A nyugatias szél néhol erős lehet. Délután 7 és 14 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!