A Kiderül előrejelzése szerint hazánk keleti felén, harmadán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, közben északnyugat felől egyre nagyobb területen elkezd szakadozni, főként az Észak-Dunántúlon csökkenni is a felhőzet. Helyenként keleten gyenge vegyes csapadék előfordulhat - napközben egyre inkább már csak az északkeleti tájakon. A légmozgás továbbra is gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 4 és 10 fok között várható, ennél pár fokkal hidegebb északkeleten, míg enyhébb idő északnyugaton lehet. Késő estére -3 és +4 fok közé hűl le a levegő.
Azt is írták, hogy ónos esőt hoz a kettős front. A közlekedés meteorológiai feltételei emiatt nem lesznek optimálisak. A légnyomás csökken.
A HungaroMet tájékoztatása szerint ónos eső veszélye miatt citromsárga veszélyjelzést adtak ki Pest, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyére.
A reggeli órákig még a középső országrészben gyenge vegyes halmazállapotú csapadék, akár átmeneti gyenge ónos eső (legfeljebb néhány tized mm) előfordulhat. A gyenge csapadékzóna napközben keletebbre helyeződik, arrafelé estig helyenként lepel - 1 cm-es (Zemplén és Szabolcs térségében lokálisan 1, 2 cm) átmeneti vékony hóréteg összejöhet.
Hétfőn késő estétől nyugaton, délnyugaton sűrű ködre is lehet számítani.