Lemaradunk a klinikai vizsgálatokban

Magyarországot sokáig az éllovasok között tartották számon klinikai vizsgálatok terén, az utóbbi néhány évben azonban ötödével csökkent ezeknek a kutatásoknak a száma. A tendencia azonban még visszafordítható lehet.

Magyarországon évente körülbelül húszezer ember vesz részt valamilyen klinikai vizsgálatban, vagyis vállalkozik rá, hogy az elsők között kipróbál egy kereskedelmi forgalomba még nem került gyógyszert. Ezeknek a humán klinikai vizsgálatoknak a segítségével a páciensek az elsők között részesülhetnek a legújabb innovatív kezelésekben, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kipróbált készítmény mielőbb eljuthasson a patikákba, így újabb betegekhez is. Ezek a kutatások ráadásul óriási nemzetgazdasági értékkel rendelkeznek, évente közel 100 milliárd forint hozzáadott értéket jelentenek a magyar gazdaságnak, és rengeteg magasan képzett szakember itthoni foglalkoztatásához is hozzájárulnak, akiknek komoly szakmai fejlődést jelentenek ezek a kutatások.

Klinikai vizsgálatok: több tízezer betegen segítenek Szív- és érrendszeri betegek, légzőszervi problémákkal küzdők és metabolikus rendellenességekben szenvedők vettek részt legnagyobb arányban a hazai klinikai vizsgálatokban. Ezekről részletesebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Ötödével csökkent a vizsgálatok száma

Az Európai Uniós klinikai kutatások rangsorában Magyarország eddig igen előkelő helyet foglalt el mind a vizsgálatok számát, mind pedig az ezekben résztvevő lakosság arányát tekintve. Az elmúlt évtizedekben kiharcolt előkelő pozíciónkat azonban az egyre növekvő verseny fenyegeti , a környező országok ugyanis mind nagyobb szerepet vállalnának ezekben a vizsgálatokban, illetve Ázsia is egyre komolyabb szereplővé válik. Ez is közrejátszott abban, hogy az elmúlt négy évben 18 százalékkal csökkentek az új klinikai vizsgálatok engedélyezésére benyújtott kérelmek. Emellett a jóváhagyott vizsgálatok száma is visszaesett: míg 2015-ben 337 vizsgálat, tavaly már csak 290 vizsgálat kapott zöld utat.

Meginoghat a klinikai kutatások terén kialakított vezető pozíciónk (Fotó: 123rf)
Meginoghat a klinikai kutatások terén kialakított vezető pozíciónk (Fotó: 123rf)

Egy 2020-tól életbe lépő EU-s szabályozás ráadásul még nagyobb hátrányba taszíthat minket, ugyanis egységesítené a nálunk már kiválóan működő engedélyezési és értékelési folyamatokat. Emiatt az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) széleskörű kormányzati együttműködést és hatékony lépéseket sürget a tendencia megfordításáért. Dr. Holchacker Péter, az AIPM igazgatója szerint az elmúlt évtizedekben kialakított, rendkívül gyors és hatékony engedélyeztetési eljárást a környező országok is kialakítják, ami miatt mi kutatásokat veszítünk, míg például Románia vagy Bulgária felszálló ágba kerül.

Viszont nem késő még lépni: Dr. Holchacker Péter úgy számolja, hogy megfelelő kormányzati támogatással a klinikai kutatások száma akár jelentős mértékben növelhető lenne, ami a nemzetgazdaságnak évi 20-30 milliárd forint többletbevételt is jelentene. Ehhez azonban elengedhetetlen lenne az intézményi feltételrendszer egységesítése, az egészségügyi informatikai háttér, az oktatás, orvosképzés fejlesztése, valamint egy központi, kereshető adatbázis létrehozása.

Fontos lenne az is, hogy ennek az összetett kérdésnek legyen egyértelmű és megfelelő felhatalmazással rendelkező kormányzati felelőse, akinek irányításával a szükséges lépések gördülékenyen megvalósíthatók - tette hozzá az igazgató. Az AIPM szerint azzal is jelentősen erősödne Magyarország versenyképessége, ha a klinikai vizsgálatok költségeit kutatás-fejlesztési ráfordításként lehetne elszámolni és a gyógyszeripari különadókból levonni. Ezekkel az intézkedésekkel az igazgató szerint akár a 2010-es évek elején feljegyzett kutatási csúcsokat is túlszárnyalhatnánk és megerősíthetnénk az ország kiemelt pozícióját a klinikai vizsgálatok terén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!